Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XV. kötet (Budapest, 1923)

Hiteljogi Döntvénytár. tanuk kihallgatása eljárási szabály megsértésével mellőztetett, mert az alperesek felelősségének kérdése szempontjából a fennebbiek szerint nem az ezekkel a tanukkal bizonyítani kívánt az a körűimén) döntő, hogy a felperes szállítmányainak fuvarozása idejében buda­pest—ferencvárosi államáson napirenden voltak a fosztogatások, a nem ügydöntő jellegű tényekre felajánlott bizonyítás mellőzése pedig eljárási szabályba nem ütközik. A fellebbezési bíróság által megállapított s a kifejtettekhez ké­pest a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás mellett alperesek a biztosítási feltételeknek, illetve a vasüti üzlet-szabáhzatnak az ő kártérítési felelősségüket kizáró rendelkezésére sikerrel nem hivat­kozhatnak s íg\ a megtámadott ítéleti döntés az anyagi jognak megfelel. = V. ö. Hitelj. Dl ár XIV. -22., 23. és a XV. 81. sz. esetekkel. :Í:Í. Figyelemmel az 1892: XXV. le. 2. §-ában adott felhatalmazásra és a berni nemzetközi egyezmény 38. cikkéhez adott kiegészítő határozmányokra, me­lyek a KT. és Í29. §-ainak korlátozásait hatá­lyon kivid helyezték: a vasút az Ü. Sz. 25. §.. máso­dik bekezdésében érvényesen kiköthette, hogy külön­leges üzemi viszonyokra való tekintettel az útipod­gyász elveszése, hiánya vagy sérülése esetében nyúj­tandó kártérítést, a felügyeleti hatóság jóváhagyá­sával a díjszabásban bizonyos legmagasabb összegre korlátozhassa; és a korlátozás életbeléptetésénél nem tartozott a feleknek oly jogot engedni, hogy a sza­bályzati tételnél magasabb szállítási érdeket bevall­hassanak. (Kúria 1022jan. 18. I\ IV. 2801/1921. sz.) A kir. Kúria: A felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. indokok: A KT. 309. £-a szerint az árú elveszése miatti kár­térítés esetében akár kiszámításánál az árünak rendes kereskedelmi, ilvennek nem létében pedig közönséges értéke \ étetik alapul; a KT. 42 4. §-a szerint pedig a közforgalomnak átadott és árúfuvarozásra

Next

/
Thumbnails
Contents