Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XV. kötet (Budapest, 1923)
Tartalommutató. VII Lap Próbaidő. 107. Hat havi próbaidő kikötésének a két hónapi próbaidőt meghaladó része, mint az alkalmazott hátrányára eltérő, az 1910/192C' . M. E. sz. rendelet 23. §-a értelmében érvénytelen „ „ „ 188 Hadbavonult segéd jogviszonyai. 16. A 4424/1919. M. E. számú rendelet hatályon kívül helyezte, a 2245/1920. M. E. sz. rendelet meg épen eredetileg érvénytelennek jelentette ki a népköztársaság kormányának 4451/1918. M. E. sz. rendeletét, amellyel ez a kormány a kir. kormánynak 4118/1915. M. E. sz. rendeletét hatályon kívül helyezte. Minthogy pedig azóta ennek a rendeletnek a hatályát más újabb jogforrás nem szüntette meg: a hadbavonult kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyát szabályozó ez az utóbbi kormányrendelet a hatályát máig sem vesztette el. Ez a rendelet az életbelépte előtt bármikor hadbavonult kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyaira is visszaható erejű volt. Tehát az alkalmazott szolgálati viszonya hadbavonulása folytán csak szünetelésbe került ós katonai szolgálatának megszűntével csupán felmondás útján volt megszüntethető. — Nagyüzemű kereskedelmi vállalat vezetőjét eltérő szerződéses megállapodás hiányában egy évi felmondás illeti. Az illetmények összege nem a hadbavonuláskor volt állapothoz, hanem a visszatéréskor, illetve az ekkor szenvedett jogtalan elbocsátáskor fennforgott viszonyokhoz igazodik. Ha az alkalmazott munkaköre azóta nem volt betöltve, az illetményigónyeknek az életviszonyok változásával való emelkedése bírói szabad mérlegelés alapján állapítható meg ~ „ „_ ...„ „. .„ 25 IS. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet értelmében a visszafogadott alkalmazottak munkabérösszegének megállapításánál elsősorban az az összeg irányadó, amelyet a munkaadó-vállalatnál az alkalmázott által a bevonuláskor betöltötthöz hasonló munkakört ellátó alkalmazottak a szolgálati viszony felújítása idején élveztek, a más hasonló vállalatnál alkalmazottak fizetésének az összege pedig csak akkor volna irányadóul veendő, ha nem lehetne megállapítani azt, hogy az alkalmazó-vállalatnál hasonló munkakörben alkalmazottaknak mennyi a fizetése .„. 77 Tanonc. 66. A tanviszony alatt a gyakorlati jártasságnak a tanoncban rejlő ok folytán a tanonc részéről hiányosan történt elsajátítása, vagy el nem sajátítása az iparos oldalán az ipartörv. 67. i-ában meghatározott kötelesség megszegéseként nem jelentkezik 117 * Közkereseti társastul. 58. II. A kormánynak 3233/1921. M. E. sz. rendelete, mely a forradalom alatt köztulajdonba vett ós egyesített villamos üzemű vasutak tulajdonának szétválasztásáig és szétosztásáig az illető vasúti vállalatoknak, mint tagoknak korlátlan és egyetemleges felelőssége mellett a vasutak üzemét ideiglenesen tovább is egyesítve folytató közkereseti társaság felszámolásának bej egy-