Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIV. kötet (Budapest, 1922)

Hileljoyi Döntvénytár. 31 Ez az alperes által állított és bizonyítani kívánt ténykörül­mény, kétségkívül olyan erőhatalomnak tekintendő, amely való­sága esetén, ha a felperes károsodása abból származott, az al­peres kártérítési kötelezettségét kizárja. 3 A fellebbezési bíróság tehát, az erre a lényeges körülményre felajánlott hizonyitásfelvétel mellőzésével, nevezetesen pedig azzal, hogy nem állapította meg a tényállást arra vonatkozóan, hogy a felperes árúja, mely időben érkezett Szolnokra és meddig volt Szolnokon és hogy ezalatt az idő alatt történtek-e a fosztogatá­sok s a fosztogatás kiterjedt-e az itt szóbanforgó küldeményre is ? eljárási szabályt sértett, s az alperesnek a miatt telt felülvizsgá­lati panasza alapos. Eljárási szabálysértésével megállapított tényállás azonban ítélet hozatalára alapul nem szolgálhat, miért is a fellebbezési bíróság ítéletéi fel kellett oldani és a fellebbezési bíróságot to­vábbi eljárásra, a tényállásnak a kijelölt irányban leendő meg­állapítására és újabb határozathozatalára kellett utasítani. 23. Ha a vasút a fosztogatás és a hiány felfede­zése után, a V. U. Sz. 82. §-ban kötelezően előírt tényálladéki jegyzőkönyv felvételét elmulasztotta, ennélfogva, ha bizonyíttalnék is, hogy a kérdéses kocsi részleges kifosztásnak ki volt téve, nem volna bizonyítottnak vehető, hogy a részleges fosztogatás a felperes címére feladott árúkra is kiterjedt és nem volna kizártnak vehető, hogy ez a hiányzó árú eset­leg vis majornak nem tekinthető egyszerű lopás foly­tán veszett el. (Kúria 1921 ápr. 27. P. IV. 707/1921. sz.) A kir. Kúria: A felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok: Alperes a fellebbezési eljárás során hivatkozott tanukkal azt kívánta bizonyítani, hogy az 1548. sz. vasúti kocsi­nak a ferenczvárosi pályaudvaron veszteglése ideje alatt a pálya­udvaron általában nagymérvű fosztogatások voltak és hogy a kér­déses kocsit, amelyben nemcsak a felperes árúi, de B. (iéza részére fuvarozott árúk is elhelyezve voltak, a fosztogató csőcse­lék részben szintén kifosztotta. Árra azonban, hogy a felperes címére feladott árúkban a leadási állomáson észlelt hiány már a

Next

/
Thumbnails
Contents