Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XIII. kötet (Budapest, 1921)

Hiteljogi Döntvénytár. az esetben mindkét peres fél bejegyzett és hivatásos kereskedő, fűszer- és gyarmatárú-bizományi üzletük a pertárgya csokoládéra is kiterjed, a rendelet szándéka pedig arra irányul, hogy a hívat­lan elemek küszöböltessenek ki a kereskedelemből. A m. kii'. Kúria a fellebbezési bíróság jogi álláspontját nem telte magáévá. Mert a szóbanforgó 3678/1917. M. E. sz. rendelet 27. §-a értelmében, az ilt írt kihágást elköveti az, aki az üzleti tisztes­ségbe ütköző eljárással, különösen az árúnak a fogyasztóhoz jutásához nem szokásos és nyilvánvalóan szükségtelen közbenső kereskedéssel (láncolatos kereskedés) közszükségleti cikk árának drágulását idézi elő. Kétségtelen e törvényes rendelkezésből, hogy ennek a bűn­cselekménynek alanya a hivatásos kereskedő is lehet és pedig még abban az esetben is, ha a megkötött ügylet üzleti körébe tartozik, feltéve, hogy ügyletében egyébként a törvényes rendelet állal tiltott árdrágító-visszaélés ismertetőjele feltalálható. A m. kir. Kúria a felek ügyletében a jelzett láncolatos ke­reskedés ismérvét valóban feltalálta. A fellebbezési bíróságnak meg nem támadott ítéleti tény­megállapítása szerint mindkét peres fél fűszer- és gyarmatárú­bizományos, felperes pedig maga adla elő keresetében, hogy az ügyletet vételi ügyletként kí\ ánták megkötni és a per adatai sze­rint alperes a megvett csokoládé-árút tovább adni szándékozott. A peres felek ügyletéből, amidőn bizományos újból bizomá­nyosnak adott el árút, nyilvánvaló, hogy a két bizományos kö­zött megkötött ügylet oly közbeeső kereskedés volt. amely az árú­nak a kereskedelmi forgalomban a fogyasztóhoz való jutását nyil­vánvalóan szükségtelenül akadályozta és ezzel természetesen a közvetítők várt hasznára tekintettel az árak felesleges megdrágu­lását idézte elő. Felperes részes tehát a fent felhívott rendeletbe ütköző lánc­kereskedésben, amiből következik, hogy ügylete bírói oltalomra idényt nem tarthat, felperes keresetéi már ebből a hivatalból ész­leli erkölcstelen okból folyólag alperes felülvizsgálati kérelme foly­tán a fellebbezési bíróság ítéletének egyidejű megváltoztatása mel­lett el kellett utasítani. 72. Klköueíi a láncolatos kereskedés kihágását az a nagykereskedő, aki a tűzifát az erdőtulajdonostól veszi és nagykereskedőnek adja tovább.

Next

/
Thumbnails
Contents