Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)
XXX Tartalommutató. Lap tételekben feltüntetve nincsenek és a társaság ezt a külön díjat a felperes jogelődével szemben a. kötvény kiállítása alkalmával vagy utóbb' meg nem határozta, s intézkedéseit a biztosítottal nem közölte, amire pedig magában a kötvényben hivatásos katonatisztnek feltüntetett biztosítottal szemben a mozgósítás elrendelésének köztudomásává váltává] á biztosító a szerződő feleket egymássá] szemben fokozott mérvben terhelő jóhiszeműségből folyóan is kötelezve yoít 2ÖO Életbiztosítási kötvény megtámadhatatlansága. 69. A inegtámadhatatlanságra vonatkozó az a kikötés, amely szerint a kötvény kétévi fennállása után a biztosítás alapjául szolgált eredeti okiratokkal összefüggő semmiféle okból nem támadbatámeg, nyilván kiterjed a biztosítási ajánlatban feltett kérdésekre adott feleletekre is, miért is a két évet meghaladó ideig hatályban állott biztosítási szereződés érvényét a kötvényfeltételek vonatkozó rendelkezése értelmében a közlési kötelezettség esetleges megsért ét e miatt — csalás esetét kivéve — a biztosító sikerrel meg nem támadhatja. — Ma gát a n véve a korábbi szanatóriumi gyógykezelés elhallgatása a való tényállás kiderítését megnehezítő vagy lehetetlenné tevő csalásnak nem minősíthető 140 Tontinabiztosítás. 20. Tontinabiztosításnál a biztosított azzal, hogy a nyereségrészesedésnek a biztosítónál szokásos kiszámítási módját magára nézve kötelezőnek elismerte, nem mondott le arról a jogáról, hogy a biztosító által kötelességszerűen bemutatandó elszámolási adatoktól meggyőződést szerezhessen a nyereményrészesedési összeg kiszámításárak helyességéről ; viszont pedig a biztosító a nála szokásos kiszámítási mód kötelező elismerésével nem mentesült abbeli kötelességének teljesítése alól, hogy ezeket a bizonyító adatokat a biztosított rendelkezésére szolgáltassa ". • • • • 3" Alkuszi ügylet, 52. A közvetítői tevékenység közgazdasági szempontból kétségtelenül káros volna és emiatt nem tarthatna számot bírói oltalomra abban az esetben, ha a termelő és a fogyasztó közös érdekeinek az előmozdítása nélkül csak az árú megdrágítására irányulna és a termelőnek a fogyasztóval való érintkezésbe jutását megnphezítené. Nem alkalmas azonban a közvetítői tevékenység káros vagy improduktív voltának a megállapítására egymagában az a körülmény, amely szerint az árú á termelőtől a fogyasztóhoz való eljutása előtt több közvetítő kezén ment keresztül és mindannyiszor tetemesen megdrágult. Az árú megdrágulására nemcsak á közvetítés, hanem a közvetítő hatáskörén kívül fekvő okok is befolyással vannak .... 10953. Ha halasztó feltétel alatt köttetik meg a szerződés, ellenkező ki, kötés hiányában a közVétítési díj csak a feltétel teljesülése esetében fizetendő • 110 123. A társas viszony kölcsönös bizalomra és hűségre van alapítva. A bizalom kijátszása és a köteles hűség megszegése, ha az, •— ki az .eladóknak vagy az eladók egyikének társa — a vevővél szembén'jutalékot köt ki azéi't, hogy áz árút a társaságtól á vevő által felajánlott vételárnál olcsóbban szerezze meg és a különbözetet