Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)
288 Hiteljogi Döntvénytár. cs. és kir. központi vezetőség által lefoglalt uszály a forgalom felvétele esetén is hol lesz kirakható és hogy leiperesnek árúját csak akkor vette fel rendeltetési hely kitüntetés nélkül ((Orsován átrakodássab megjegyzéssel s állította ki a fuvarlevelet felperes részére, amikor felperes kijelentette, hogy a fenti körülmények reá nézve közömbösek, a fő az, hogy az árú Magyarországba kerüljön, hogy továbbá ezt követőleg néhány nappal a H. S. és W. cég arra tekintettel, hogy aíelett, hogy az uszály hol állhat meg kirakodás végett, egvedül a cs. és kir. központi vezetőség rendelkezik s így nem vehet át fuvarozásra oly árút, melyet előre meghatározott helyre kellett szállítani, csak akkor vállalkozott az uszáljba már berakott árú elfuvarozására, amikor felperes, illetve ennek testvére útján megtudta, hogy a rendeltetési hely Budapest, a fellebbezési bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy felperes akkor, amikor tudta, hogy az árú csak - a H. S. és W. cég rendelkezése alatt álló uszályon továbbítható, s hogy ez nz uszály a kirakodás és minden más tekintetben a cs. és kir. központi szállítási vezetőség utasításait tartozik követni s ennek dacára a fuvarozási szerződést alperessel megkötötte, ezzel magára vállalta az uszállyal való fuvarozással kapcsolatos összes eshetőségeknek, tehát annak következményeit is, hogy az árú hajón kirakodás nélkül Orsova helyett Budapestre szállíttatik, úgy azt is, hogy a szállítással felmerült összes költséget viseli. Minthogy pedig a KT. nem tartalmaz tihó rendelkezéstarra, hogy a fuvarlevélben fel nem vett olyan különleges kikötések, amelyek a fuvarlevél tartalmával nem ellenkeznek, a feleket nem köteleznék, s minthogy a szállítási szerződésnek a fenti teltételek szerint történt létrejöttével szemben nem lehet döntő jelentősége annak, hogy felperes az árúival Orsován vagy másutt rendelkezett-e vagy szándékozott rendelkezni ? végül minthogy a hajón való szállítással kapcsolatos összes kockázatnak a felperes által történt átvállalása folytán alperest sem amiatt, hogy az árúk Orsován ki nem rakattak, sem amiatt, hogy alperes a cs. és kir. központi szállítási vezetőséget arról, hogy az Orsován kirakandó árúk vannak, nem értesítette, felelősség nem terhelheti, a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy felperest arra irányuló keresetével, miszerint az Orsovától Budapestig történt szállítás folytán felmerült s általa a H. S. és W. cég részére kifizetett költségeknek a megtérítésére alperes köteleztessék, elutasította, az anyagi jogszabályoknak megtelel. * * = A vaspályától eltekintve, más fuvarozó által a felelősség szerződésileg korlátozható, sől ki is zárható; ezt gyakorolják is a hajózási vállalatok üzlet-