Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XI. kötet (Budapest, 1918)

126 Hileljogi Döntvénytár. addig, míg ezek őt a szóbanforgó szolgáltatás lehetetlenségéről nem értesítették, ami a felülvizsgálati kérelemre felperes részé­ről adott válaszirat szerint csak 1915 február havában történt; a felperesi negatív interessének megfelelő ez a kárkövetelés azon­ban a fennálló jogszabály szerint nem haladhatja meg azt a kárösszeget, melyet felperes a szerződés semmis részének érvé­nyessége esetén annak nemleljesítése alapján követelhetne az alperesektől. De épen mivel a szerződés vonatkozó részében semmis és így ennek teljesítése a KT. 353. §-a alapján nem volna köve­telhető, jogilag ki van zárva az is, hogy felperes a semmis szer­ződési rész nemteljesítése miatt alperesektől az idézett 353. §. értelmében kártérítést követelhessen. A fellebbezési bíróság ítéletében azonban nem lévén tény­megállapítás a tekintetben, hogy a szerződésnek semmis részé­ben történt megkötéséből felperesre nézve egyáltalán hárult-e valamely kár és ha igen, ez a kár mekkora, az ügy a megálla­pított tényállás alapján végeldöntésre nem alkalmas, miért is a Pp. 543. §-a értelmében a fellebbezési bíróság ítéletét a felül­vizsgálati kérelemmel megtámadott részében feloldani és ugyanazt a bíróságot megtelelő további eljárásra utasítani kellett. * * = V. ö. Hítelj. Dtár IV. 64., X. 178., 207. sz. esetekkel. 62. A kereskedelmi forgalomban megkívánt biztos­ságra tekintettel, az egyik szerződő fél, még ha szer­ződésellenes mulasztás esik is rovására, huzamosabb időn át jóhiszeműen nem hagyható kétségben az­iránt, hogy e magatartásából folyóan a másik szer­ződő fél kíván-e és minő igényt támasztani. Ha a vevő a késedelmes eladó ellen kárigényét 12 évig nem érvényesítette, arról lemondottnak tekintendő. (Kúria 4917 márc. 6. Rp. IV. 882/917. sz. a.) A budapesti kir. tábla: A keresetet egészen elutasítja. Indokok: Felperes nem is állította, hogy az 1889 január 17-én létesült és alperes terhére 10 évre folyamatos szénszállí-

Next

/
Thumbnails
Contents