Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)

Hileljogi Döntvénytár. 177 143. A KT. ílk. §-a által az egyes részvényeseknek adott az a jog, hogy a törvénnyel vagy az alap­szabályokkal ellenkező közgyűlési határozat érvényét keresettel megtámadhatják, a szövetkezetekre a KI. szerint kifejezetten nincs ugyan kiterjesztve, de nem lehet kétséges, hogy a törvénynek most idézett sza­kasza a fennforgó viszonyok azonosságánál fogva a szövetkezetekre is alkalmazást talál. (Kúria 1916. ápr. 14. P. IV. 9260/1915. sz. a.) A kir. Kúria: A felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok: A kereset 2. és 3. pontjában felhozott érvény­telenségi okok érdemi elbírálása a perbeli jogvita eldöntése szem­pontjából feleslegessé vált annak megállapítása következtében, hogy a közgyűlés összehívása szabálytalannak mondatott ki, s így a szabályellenesen megtartott közgyűlésen hozott összes ha­tározatok már ez okból semmisnek találtattak, s miután egyfelől a kereseti kérelem jogosságát, másfelől az alperes védekezésé­nek alaptalan voltát már ez a döntés megállapította, védeke­zését akkor sem lehetett volna jogosnak elismerni, ha a kereset­ben még felhozott további érvénytelenségi okokat ilyeneknek fel­ismerni nem lehetett volna, amiből az is következik, hogy ez utóbbi érvénytelenségi okok fenn vagy fenn nem forgásának kér­dése a perköltség tekintetében sem bírt fontossággal. Az tehát, hogy a fellebbezési bíróság e kérdések megvizs­gálását, mint feleslegest mellőzte, alperesre nem sérelmes és nem is szabálytalan, s következőleg az emiatt emelt felülvizsgálati pa­nasz alaptalan. Olyan kereseti kérelmet, hogy a szövetkezet működése a 7873/1913. p. sz. alatt indított per jogerős eldöntéséig felfüggesz­tessék, felperes elő nem terjesztvén, nincs tárgya annak a pa­nasznak, hogy a fellebbezési bíróság a kereseti kérelem ily irányú részét el nem döntötte. Az alsóbíróság ítéletében megállapított tényekből helyesen vonták le az elsőbíróságok azt a következtetést, hogy L. L. fel­peres az alperes szövetkezetnek tagja volt, minthogy pedig meg­támadási jog minden szövetkezeti tagot megillet, nem helyt álló az a felülvizsgálati panasz sem, hogy L. L.-nak sem formailag, sem lényegileg nem volt ily irányban kereshetőségi joga, s hogy Hiteljogi Döntvénytár. X. 12

Next

/
Thumbnails
Contents