Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)
Hiteljogi Döntvénytár. 109 dacára alperes mulasztására vezethető vissza, amennyiben egyfelől nem tett eleget ugyanis annak a kötelességének, hogy az elszállítást akadályozó torlódásnak elejét vegye és csak annyi poggyászt fogadjon el, amennyit előreláthatólag el fog tudni szállítani, másfelől pedig alperesnek kellő gondoskodás mellett még módjában volt volna a (elvett poggyászokat el is szállítani. A fellebbezési bíróságnak ez az álláspontja azonban téves, mert igaz ugyan, hogy a vasúti forgalom alapelvével — a szállítási kényszerrel szemben a vasúti üzletszabályzatban kellő gondoskodás történt aziránt, hogy a vasút az árúk torlódását elháríthassa és így abban az esetben, ha a vasút a neki megadott joggal nem él és azt az árú- vagy poggyásztorlódás megakadályozására igénybe nem veszi, az ebből származó kár megtérítése tekintetében az árú- vagy poggyásztorlódásra többé sikerrel nem hivatkozhatik, ez a szabály azonban csak arra az esetre áll, amidőn a rendes forgalom és üzemmenet biztosításáról van szó, nem pedig ott, ahol oly jellegű külső behatások érvényesülnek, amelyek a vasút rendes üzemmenetét valamely területen vagy bizonyos időre oly módon zavarják, hogy azok mellett a fuvarozási szerződések rendelkezéseinek szószerinti betartásáról beszélni sem lehet. A kir. járásbíróság ítéletében megállapított, a kir. törvényszék által is elfogadott és alább részletesen méltatott tényállás nem hagy fenn kétséget abban a tekintetben, hogy az orosz seregek betöréséből kifolyóan a máramarosszigeti vasúti állomáson 1914. évi szeptember hó 29-én és október hó első napjain már olyan állapotok voltak, amikor a vasútnak már nem állott módjában, hogy higgadtan számoljon azzal az eshetőséggel, vájjon a feladott poggyászok elszállítása nem fog-e oly akadályokba ütközni, amelyeket azután ő elhárítani képes nem lesz, épen úgy, ahogy ebben az időben már a menekülő, vagy az ingó vagyonát biztosítani kívánó közönség sem nézte azt, vájjon a vasút egyáltalában képes lesz-e még a feladott dolgok elszállítására, hanem számolva minden eshetőséggel, rábízta málháit a vasútra abban a tudatban, hogy másképen azt az ellenségtől úgy sem mentheti meg, a vasút azonban azokat esetleg még elszállíthatja, amit legjobban mutat az a — különben nem vitás —tény, hogy a menekülő közönség a már fel nem adható poggyászokat sem vitte vissza, hanem azokat — a jó szerencsében bizakodva — a pályaudvaron a vasúti vágányok közölt rakta le, az eshetőségek ilyen uralma mellett tehát alperes jogilag számbavehető mulasztást nem követett el azzal, hogy a közcélnak kívánván szolgálni, a menekülő közönség poggyászát olyan mértékben vette fel, amely a rendes forgalomban talán nem igazol-