Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)
Hileljogi Döntvénytár. 83 A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét helybenhagyja. indokok: A II) alatt csatolt alapszabályok 23. §-a világosan akként rendelkezik, hogy a budapesti VII. ker. p. k. s. egylet m. sz. eég saját tagjai részére alakíthat hitelegylelet. Ebből következik, hogy a szövetkezet állal, az F) alatt csatolt ügyrend melled megalakított hitelegylet kizárólag a szövetkezet tagjai részére alakult, a hitelegyletnek tagja tehát más, mint a szövetkezet tagja nem lehet, s a hitelegylelbe az, aki nem tagja a szövetkezetnek, fel nem vehető. Minthogy pedig az alperes a szövetkezet tagjai sorába be nem lépett, ennélfogva a hitelegylet tagjai sorába az alperes joghatályosan felvehető nem volt. Erre tekintettel és elfogadva a másodbíróság ítéletének arra vonatkozó indokolását, hogy az alperes a szövetkezet tagja nem lévén, a hitelegylet tagjává sem válhatott és így reá csupán a hitelezési viszonyból eredő kötelezettségek háramolhainak, a hitelegyleti tagságból folyó kötelezettségek azonban őt nem terhelik, a másodbíróság ítéletét helybenhagyni kellett. * * = A részvénytársaság kebelében, annak alapszabályai értelmében alakult liitelegylei nem szövetkezet. Hitelj. Dtár II. 2. 95. A társasági szerződés ama kikötése mellett, hogy a íagok havonként bizonyos fix összeget nyereségelőlegként követelhetnek a társaságtól, nem lehet ok az egyik taggal szemben a havi nyereségelőleg kifizetésének megtagadására, ha az évközben szükséges pénzt az üzlethez a másik tag adja kölcsön, mert ez ezt a tagot csak megfelelő kamat felszámítására jogosítja. A társ hanyagsága csak a szerződés megszüntetésére jogosítja a másik társat, de nem a társaság fenntartása mellett a nyereségelőleg megtagadására. (Kúria 1915 nov. 3. Rp. IV. 4008/1915. sz. a.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az A) alatti szerződés abbeli intézkedésének, hogy