Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) X. kötet (Budapest, 1917)

78 Hiteljogi Döntvénytár. 93. /. Az a részvényes, aki részt vesz az alakuló közgyűlésen; amelyen az alapítók a részvénytőke 30°/o-ának befizetéséről jelentést tettek s ezt takarék­pénztári betétkönyv felmutatásával igazolták is és a szavazatával hozzájárult a tett bejelentés való­ságáhoZy a befizetések megtörténtének az igazolásá­hoz s ezzel a részvénytársaság megalakulásának a kimondásához: nem kifogásolhatja utóbb részvény­aláírását azon az alapon, hogy a részvény név­értékének a 10°/o-át az aláírásnál be nem fizette, nem pedig azért, mert azzal a tényével, hogy az alakuló közgyűlésen a névérték 30°/o-ának a befize­tésére tett alapitói bejelentést tudomásul vette, utó­lagosan hozzájárult ahhoz, hogy a szükségelt össze­get helyette lefizették. — //. Az alapító s ezt köve­tőleg igazgatósági tag az alaptőke aláírására s a tett befizetésekre nézve tett előterjesztésekért a KT. 218. és 219. §-ai szerint személyesen felelős lévén : a részvény aláírásának érvénytelenítése végett nem hivatkozhatik sikerrel arra, hogy a rész­vények névértékére a KT. által kötelezőleg elő­írt 10, illetve 30°/o befizetése valójában nem történt meg. — ///. KT. 153. §-ának helyes értelmezése sze­rint feltétlen felelősség s a KT. 173. §-ának kifeje­zetten a névre szóló részvények átruházására vonat­kozó az a rendelkezése, mely a részvények 50°/o-on felül be nem fizetett névértékére vonatkozik, a be­mutatóra szóló részvények átruházása esetére, jog­haszonszerüség útján sem alkalmazható s a be­mutatóra szóló részvények átruházásánál az alá­írónak a részvények névértékének 50°/o-on felüli része befizetése iránti felelőssége, a felek, avagy a

Next

/
Thumbnails
Contents