Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) IX. kötet (Budapest, 1916)

Hiteljogi Döntvénytár. 73 Tartalmazhatnak ugyan a váltólapok oly külön leijegyzése­ket is, amelyek a váltóhitelező és váltókötelezett közös jog­viszonyára vonatkoznak és mindkét fél közös érdekében lettek a váltóra vezetve. Ily esetben a mindkét fél közös érdeké­ben a váltólapra vezetett feljegyzéseknek felmutathalása végeit volna helye alkeresetnek, amely esetben azonban az 1868 : LIV. tc. 188. §-ának rendelkezéseire figyelemmel, az alkereset­ben az állított feljegyzések tartalma szükségképen előadandó. Minthogy azonban az alkeresetiel élő alperes a felmutatni kívánt váltókra netán rávezetett ily feljegyzések mineműségét és azoknak tartalmát elő nem adta, és minthogy egyébként a fel­peres által a perben nem használt váltók nem közös okiratok: az alperes alkeresele alaptalan, ennélfogva az alkereset főtárgyára nézve a most felhozott okokból a per és a fellebbezési költségre vonatkozó rendelkezés tekintetében pedig saját, ideirányuló indo­kolása alapján a másodbíróság végzése helybenhagyandó volt. A csődtömeggondnok alperes fellebbezésében csupán a per­költséget számította fel a felperessel szemben, azonban nem szá­mította fel külön a fellebbezés költségét is; ezért a fellebbezésért a csődtömeggondnok munkadíja az általa képviselt csődtömeg irányában, felszámítás hiányában megállapítható nem volt. 56. A váltót teljes összegében beváltó forgatóval szemben azt a kifogást, hogy a váltó ellenértékének egy részét az ő házastársa kapta meg, nem lehet érvényesíteni, mert ez a körülmény a VT. 51. §-a értelmében a beváltó forgatót előzői ellen megillető fogok érvényesítését nem érinti. (Kúria 1914 márc. 17. 183/914. v. sz. a. IV.. p. t.) A szolnoki kir. törvényszék: A sommás végzést hatályában fentartja. indokok: Alperesek 658 K-ra elismerik, hogy kötelesek fizetni, ezt meghaladó részére előadják, hogy azt felperes tőlük nem követelheti, mert alperes T. K. a kataszteri hivataltól alku munkát vállalt, ennek elvégzéséhez maga mellé társul fogadta K. S., B. B. és V. A.-t, utóbbi — a felperes férje, — 1911-ben közösen pénzt vetlek fel váltóra az a-i banknál, oly kép hogy a felvett 1140 K-t maguk közt a munka aránya szerint megosz-

Next

/
Thumbnails
Contents