Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VIII. kötet (Budapest, 1915)

Hiteljogi Döntvénytár. pesti árúk lehat nem állanak löbbé a világpiac kontrolja alatt, a forgalomba beleavatkozik a hatóság is, így az áralakulásban nem érvényesülnek szabadon a kínálat és kereslet hatásai. A szerződés megkötésének időpontja és a teljesítés időpontja között ennélfogva a viszonyok oly lényegesen változlak meg és a malmoknak oly nehézségekkel kell megküzdeniük, amelyeket a legnagyobb körültekintéssel sem láthatlak előre, amelyek leküz­désére kötelezettséget nem is vállaltak, erre tehát jogilag sem kötelezhetők, sőt ezen nehézségek folytán szabadullak a szállítás alól. Vitatta alperes, hogy az eladás alkalmával a malmok egy bizonyos meghatározott erő kifejtésére kötelezték magukat, neve­zetesen kötelezettséget vállallak arra, hogy az előre eladott liszt gyártásához szükséges búzát megveszik, azt megőrlik s az elő­állított lisztet a vevőknek át fogják adni. Minthogy az eladás al­kalmává! normális viszonyok uralkodtak, a malmok a szerződés teljesítése végett csakis oly erő és energia kifejtésére vállaltak kötelezettségei, mint amilyet a rendes kereskedő normális időben és rendes viszonyok Közölt kifejieni szokolt, nem követelhet tehát a vevő szállítási akkor, ha a szerződés teljesítésének oly jelentékeny nehézségek állják útját, amely nehézségeket az eladó malom anyagi létét is kockáztató áldozatok árán tudna csak le­küzdeni. Alperes statisztikai adatokra hivatkozással iparkodott bizo­nyítani azt, hogy ilyen nagymérvű nehézségek tényleg fel­merültek. Alperes, bár a teljesítésre menő jelen kereset elutasítását és felperesnek a költségekben való marasztalását kéri, késznek nyilatkozóit az előállott vétlen kárnak a bíróság által megállapí­tandó részét viselni, dacára annak, hogy erre jogilag nem köte­lezhető. Kijelentette ennélfogva, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a bíróság őt a tőzsdetanácsnak 2932/1914. T. számú hir­detményében közzételt slornó-árak alapján megállapítandó ár­különbözet megfizetésénen marasztalja. Felperes tagadta, hogy alperest a szerződés teljesítésében vis major gátolná, mert a háború vis majornak nem tekinthető, mint ahogy ez a tőzsdetanácsnak a 2860/191 1. számú hirdet­ményben közzétett teljes-ülési határozatából következik, amelyben a tőzsdetanács nem azt mondotta ki, hogy a függő ügyletek tel­jesítése a háború kitörése folytán lehetetlenné vált, hanem azt jelentette ki, hogy a tőzsdebíróság semmi esetre sem fog segéd­kezet nyújtani ahhoz, hogy az egyik vagy másik fél az ügylet kötésekor előre nem látott rendkívüli események következtében méltánytalan előnyökhöz jusson. Tagadta íelperes, hogy az eladás tárgyát egyedileg meg­18*

Next

/
Thumbnails
Contents