Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)

Hiteljogi Döntvénytár. gyűlésről szóló hirdetésben részletesen körülirassanak az alap­szabályoknak azok a rendelkezései, amelyek módosítása tárgyá­ban a közgyűlés határozni fog; megfelel tehát a KT. 177.§-ának a közgyűlés elé vitt tárgyaknak ekképp való módosítása : «alap­szabályrnódositás». Minthogy pedig ezek szerint a keresetben fel­hozott alapon a kérdéses közgyűlési határozatot semmisnek tekin­teni nem lehet: a kir. tábla az elsőfokú bíróság ítéletének meg­változtatása mellett, felperest alaptalannak talált keresetével el­utasította. A kir. Curia: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja.. Indokok: A KT. 157. §-ának 8. pontja a részvénytársasági alapszabályok egyik lényeges kellékéül meghatározza azt, hogy azoknak a' közgyűlés megtartásának helyét is tartalmaznia kell és azt az alperesi alapszabályok 23. §-a tartalmazza is akképpen, hogy az alperes részvénytársaság közgyűléseit Nyíregyházán, vagyis az alperes székhelyén tartja meg. Minthogy nem vitás a felek között az, hogy az a rendkívüli közgyűlés, amelynek határozatait a felperes megtámadta, az alap­szabályokban meghatározott helyen, Nviregyházán és külön helyi­ség megjelölésének hiányában az alperes saját üzleti helyiségei­ben tartatott meg, a közgyűlést összehívó hirdetménynek az a­hiánya, hogy a Nyíregyházán keltezett hirdetményben még külön is nem tétetett ki az, hogy a közgyűlés Nyíregyházán, az alperes társaság helyiségeiben íog megtartatni, a közgyűlési határozatok megsemmisítésére indokul nem szolgálhat, mert külön hely és helyiség a hirdetményben kitéve nem lévén, önkényt és min­denki által megérthető, hogy a hirdetett közgyűlés az alapszabá­lyokban meghatározott helyre, Nyíregyházára, a társaság helyi­ségeibe hivatott össze és mert a hirdetménynek fenti hiánya lényegesnek csak akkor volna tekinthető, ha a közgyűlés nem az alapszabályokban meghatározott helyen, avagy a társaság üz­leti helyiségeitől különböző más helyiségben czéloztatott volna megtartatni, ez az eset azonban a fentiek szerint fenn nem forgott. De alaptalan a KT. 177. § ára alapított az a kereseti kére­lem is, hogy a közgyűlést összehívó hirdetmény tárgysorozatá­nak 1. pontja «Alapszabálymódor,itás» kitétellel, a 2. pontja pe­dig «Az ingatlan megterhelései) kitétellel törvényszerűen meg­jelölve nincs és így a hozott határozatok már emiatt is meg­semmisítendők, mert a KT. nem kívánja meg azt, hogy a köz­gyűlés tárgysorozatába felvett egyes ügyek a meghívóban rész­letesen legyenek feltüntetve, a tárgysorozatba felvett ügyeknek fenti megjelölése tehát sem a törvénybe, sem az alapszabályokba ütközőnek nem tekinthető, módjában állván a részletkérdések

Next

/
Thumbnails
Contents