Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)

102 Hiteljogi Döntvénytár. értékeléséhez már maga a munkaadó is kötve van és utóbb eze­ket a szerződés felbontására alapul fel nem használhatja, holott a jelen esetben alperes a felperest az összes vele szemben fel­hozott mulasztások daczára még a B) a.-val is szolgálatában ki­fejezetten megtartani kívánta, aminthogy ezt perirataiban is ki­fejezetten beismeri. Ezekből aztán az is következik, hogy még ha alperesnek előadása való volna is, amennyiben a szerződést felbontó és fel­perest elbocsátó félnek csakugyan alperes tekinthető, alperes a kikötött fizetések megtéritése alól, e mulasztásokra hivatkozással nem szabadulhat, mert azok a hallgatag megbocsátás folytán hatályukat már amúgy is elvesztették, s mert ha azok teljesen uj keletűek és csak közvetlenül a B) a. megírásakor tudomására jutott körülmények lettek volna is, azoknak suly- és jelentőség tekintetében a per előtt a B) a. is kifejezésre juttatott, de a per­iratokban is beismert értékelésén most már tul nem mehet és utóbb az eredeti állásfoglalásától eltérően, azoknak szerződésbontó hatályt még ő sem tulajdonithat. Ezekutáu már csak az volt elbírálás tárgyává teendő, hogy alperesnek a B) a.-ban foglalt intézkedéshez valóban joga volt-e, illetve hogy éppen e levelével nem-e ő bontotta meg az eddigi szolgálati szerződést, és nem-e adott ezzel éppen ő jogos alapot felperesnek arra, hogy a szolgálatot abbanhagyja ? Ennek eldöntésénél a törvényszék abból indul ki, hogy a szolgálati szerződés a felekre egyaránt kötelező, s hogy a szerző­dés ezen kötelező ereje kiterjed a szerződéssel létesített műkö­dési körre és szolgálati feladatokra is, vagyis, hogy az alkalma­zott a szerződésileg vállalt és reáruházott teendőktől eltérő munkákra és feladatkörre nem szorítható, különösen nem olyan módon, ami az alkalmazott önérzetét is méltán sérthetné és amikor az uj munkabeosztással sokkal alárendeltebb helyzetbe kerülne. Amennyiben ugyanis a munkaadó a szerződéses megállapo­dás ellenére mégis ilyen intézkedést tesz, szerződésszegővé a munkaadó válik, és az alkalmazott a szolgálat azonnali elhagyá­sára jogot nyer, anélkül, hogy a szerződésileg az elbocsátás ese­tén kikötött összeghez való igényjogosultságát elvesztené. (L. igy Curia és a Grecsák-féle Dtár IX. kötet 76. lap 400-ik esetként közölt 96, II/25-én kelt 1509/94. és a Grecsák-féle Dtár. XVI. köt. 667. lap, 909. If/24-én kelt 717/908. sz. határozat.) Minthogy pedig alperes azon érvelésének, hogy a B) a. levele csak ideiglenes intézkedés volt, a használt «felfüggeszteni» kifejezés, daczára a felperest szerződés szerint megillető munka­és feladatkör szempontjából tartható alapja és jelentősége nincs, mert a B) a -ból kitűnik, hogy az alperes a felperest addigi hatás-

Next

/
Thumbnails
Contents