Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)
Hiteljogi Döntvénytár. 73 dés megkötése jeléül felperes képviseletében K. Gy.-val kezet fogtak és neki szerencsét kívántak. Minthogy e szerinl a szerződés létrejötte kifejezetten és anélkül nyert megállapítást, hogy annak érvényességéhez az irásba foglalás kiköttetett volna : a szerződés a peres felek között már az irásba foglalás előtt létrejött és alperes a felperestől átveti s a megállapított szerződés pontozatait magában toglaló nyilatkozat ellenlevelének kiállítását a már létrejött szerződés érvényességét érintő joghatálylyal nem tehette függővé attól, hogy felperes a megállapított szerződési pontozatokra utólag eszközölt módosításaihoz hozzájáruljon. Az ilyképpen érvényesen létrejött szerződés alapján fennállott alperes ama kötelezettsége, hogy az általa szállított répamagból felperes által 1906. évben 200 kat. holdon termelt czukorrépát métermázsánként 2 K vételár mellett ettől átvegye és minthogy az átvételt kifejezetten megtagadta, a K. T. 351. §-a értelmében felperes jogosítva volt a termelt répát hites személy közreműködése mellett nyilvános árverésen eladni és alperestől szenvedett kárának megtérítését követelni. A nem vitás tényállás szerint felperes az eladást a keresethez B) alatt csatolt tanúsítványban foglalt jegyzőkönyv szerint a kaposvári kir. közjegyző által foganatosított árverésen eszközölte, melyen az elárverezett czukorrépát dr. A. E., az alperesi czég egyik igazgatója métermázsánként 1 K 60 f. vételáron vette meg és minthogy alperes a felperes által vonatkozóan kínált főesküt el nem fogadta, a kir. törvényszék beigazoltnak látja, hogy dr. A. E. a répát alperes részére vette meg. A kir. törvényszék a B) alatti tanúsítványban foglalt árverési feltételeket az A) alatti szerződési pontozatoknak a termelt czukorrépa átadására és átvételére vonatkozó rendelkezéseivel egybevetve, azt állapítja meg, hogy az árverés ezen utóbbi feltételek kitűzésével tartatott meg és minthogy e szerint az árverés azt eredményezte, hogy alperes az A) alatti szerződési pontozatoknak az átadásra és átvételre vonatkozó rendelkezései betartásával métermázsánként 1 K 60 f ért vette meg azt a czukorrépát, amelynek átvétele őt az A) alatti szerint 2 K vételár Gzetési kötelezettségével terhelte, minthogy az árverés kedvezőtlen eredménye szerint alperesnek hátrányára nem vált és viszont az alperes szerződésszegése miatt szükségessé vált és részvételével megtartott árverés esetleges szabálytalansága nem biztosithatja az alperesre nézve azt az előnyt, hogy métermázsánként 40 f- rel olcsóbban vegye meg azt a czukorrépát, amelynek átvételére egyébként is kötelezve volt: a kir. törvényszék alperesnek az árverés állítólagos szabálytalansága miatt emelt kifogásai érdem-