Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VII. kötet (Budapest, 1914)

Hiteljogi Döntvénytár. 67 A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja indokaiból és azért, mert felperes maga állítja, hogy a fuvar­leveleket egyébként ugyan kitöltve, de a kocsi számának beírása nélkül adta ál alperes alkalmazottainak; minthogy pedig az árut maga felperes rakatta be a kocsikba, csak ő tudhatta, hogy me­lyik kocsi hová irányítandó, s így ő tartozott gondoskodni arról, hogy az e részben kitöltetlen fuvarlevelekbe a helyes kocsi szá­mok írassanak be. Ha tehát felperes ezt a gondosságot kifejteni elmulasztotta, ő viseli mindazon következményeket, amelyek a fuvarlevél hely­telen kitöltéséből erednek, bárki irta is be azokba tévesen a kocsi számokat, mert a fuvarlevél hiányzó részei a felperes he­lyett s igy az ő megbízásából töltettek ki. A megbízott gondatlanságából eredő káros következmények pedig a megbízó terhére esnek. (19l2márcz. 28. 3460/9H. v. sz.) A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét indokolása alapján helybenhagyja. ¥ ¥ = Ellenben megállapittatott a vasút felelőssége, midőn a szállítmányok té­ves irányítása és elcserélése akként történt, hogy a feladó az árukat a fuvar­levél kitöltése után rakta be más kocsikba, mint amint azt a fuvarlevél kitölté­sekor megjelölte és a vasútnak a berakásnál közreműködő, tehát a kocsik ki­választása körül történt változásról tudómással biró közegei ezen] változlatásnak a fuvarlevélen való feltüntetését elmulasztották. A felelősség megállapittatott, mert a vasúti közegek a kétrendbeli szállítmány fuvarozására igénybevett kocsik számának a fuvarlevél adataival való megegyezését nem ellenőrizték s a kocsik száma tekintetében már kitöltött fuvarlevél adatainak megfelelő helyesbítéséről nem gondoskodtak. Ezzel szemben nem dönlő, hogy a fuvarlevélbe a számokat a feladó maga irta, vagy a vasúti közegek által iratta-e ? Hileljogi Dtár VII. 9. — V. ö. Hiteljogi Dtár 111. 38., 103., 410., 114., 112., 188., IV. 13., 92., 93., 192., V. 57., 76., 160., 161,, VI. 145. sz. esetekkel és jegyzeteikkel. 40. /. A szerződésileg kikötött hazai gyártmány he­lyett külföldi eredetű áru szállítása magánjogi csa­lás. De az ilyen árut kifogás nélkül átvett vevő e czimen nem követelhet kártérítést, ha az árut saját vevője kifogás nélkül átvette és igy az eredeti vevő az árut vissza nem adhatja. — //. Arról a szokásról, hogy két áru a forgalomban egységes, az eladó a vevőt nem köteles felvilágosítani. Ennek elhallga­tása nem magánjogi csalás. 5*

Next

/
Thumbnails
Contents