Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)

Hiteljogi Döntvénytár. 55 K. D. a váltókat jogtalanul szerezte volna meg, állítja felperes, hogy a négy darab váltó birtokába akként jutott, hogy azokat a felperesi képviselő irodájában, ahol felperes véletlenül jelen volt, midőn a váltókat perlés végett átadni akarta, neki megvételre kinálta s ő 1600 K-ért meg is vette azokat. A felperes ellen indított bűnvádi eljárás jogerősen megszüntetve lett, mert nem volt elegendő gyanuok arra, hogy ő a váltók jogtalan elvételében vagy azok érvényesítés végett való megindításában részes volna. K. D. vállókibocsátó és forgató pedig a lopás és magánokirathamisitás bűntettének vádja alól jogerősen felmentetett, mert nem czáfoltatott meg azon védekezése, hogy ő a váltókat kárpótlásul kapta fivérétől ennek betegsége alatt oly czimen, hogy utóbbi a szülői vagyonból nagyobb részt kapott, mint ő. Eldöntendő kérdés legelőbb az, hogy felperes a váltók birtokába utóforgatmány utján jutott-e? Dr. K. Zs.°ügyvéd vallotta, hogy K. D. a váltókat 1908 nyarán hozta irodájába s akkor azokon csak az elfogadói névaláírások voltak; sem kibocsátói aláírás, sem forgatmány nem volt rajtuk, a váltók perlését nem vállalta el. K. D. előadta, hogy előbb dr. K. Zs. ügyvédnél kísérelte meg a váltók peresitését s azután jött F—be, ahol a váltókat aláirta. L. K. vallotta, hogy K. D. volt V—n augusztusban s a tanú azt tanácsolta neki, hogy a váltókat adja vissza, K. D. azonban bement F—be s a váltókat beperesitette. Minthogy pedig a váltókon a lejárat 1908 május 1. nappal van kitüntetve, megállapítható, hogy a felperes a lejáratként kitüntetett időpont után, tehát utóforgatmány utján jutott azok birtokába, s igy az 1876: XXVII. tcz. 14. §-ából kifejlődött bírói gyakorlat szerint felperessel szemben mindazon kifogások érvényesíthetők, amelyek a forgató, jelen esetben a váltókibocsátóként szereplő K. D. ellen érvényesíthetők voltak. K. D. beismerte, hogy a váltókat nem az elfogadótól, hanem annak elhalt férjétől kapta s nem is állította, hogy az elfogadó a váltóbeli tartozást elismerte volna, — bizonyítani meg sem kísérelte, hogy az elfogadó a váltókat az ő részére állította ki, — viszont igazolva van, hogy a váltókat alperes férje a pénzintézeteknél levő váltótartozásai meghosszabbítása végett íratta alá az alperessel. Ha valónak is vétetnék tehát, hogy K. D. a váltókat kárpótlásul kapta alperes férjétől, ebből váltójogi kötelezettség alperesre nem háramlik, mert nincs bizonyítva az, hogy alperes utólag beleegyezett volna abba, hogy K. D. az ő vagyonából kárpótoltassék. Minthogy pedig az utóforgatmányos, aki engedményesnek