Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)

84 hiteljogi Döntvénytár kötlevelek kicserélésének meg nem történte miatt joghatályossá nem vált, mert ha a már megkötött vételi ügyletnek joghatályos­sága a kötlevél kiállításának feltételéhez köttetett is, a szerződő felek egyike sem igényelheti egyoldalúan oly kikötéseknek a köt­levélbe való felvételét, amely kikötések az ügylet megkötésénél meg állapodás tárgyát nem képezték, már pedig az alperes által helyes­nek elfogadott Q) a. kötjegyben a maximális 3% szabad zsirsav­tartalom garantálásáról szó sincs, ennek a kikötésnek a kötlevélbe való felvételét tehát az alperes utólag jogszerűen nem követelhette, s igy ennek a felperes részéről való visszautasítása a kötlevél aláírásának megtagadására jogos alapul nem szolgálhatott ; az a körülmény pedig, hogy a rabbi-bizonylatra vonatkozóan a Q) alattiban foglalt kikötés a felperes által kiállított kötlevélbe fel nem vétetett, döntő jelentőséggel már csak azért sem birhat, mert ezt az alperes az M/M) alatti levelében nem is emliti, arra tehát súlyt maga sem helyezett. Ha tehát elfogadható volna is a felperes tagadásával szem­ben az, hogy a kötlevelek kicserélése az ügylet érvényességének feltételéül volt kikötve, tekintettel arra, hogy a felperes a köt­leveleket az alpereshez késedelem nélkül eljuttatta, az alperes azonban azok módosítását első ízben csak 13 nap múlva, amely időközben a vétel tárgyát képező árunak piaczi ára a felperesnek nem tagadott állítása szerint jelentékenyen csökkent és ekkor is jogos alap nélkül követelte: az alperes a kötlevél aláírását jogo­san meg nem tagadhatta s annak megtagadása őt szerződéses kötelezettségének teljesítése alól fel nem mentheti. Ezeknél fogva az alsóbiróságok Ítéletének megváltoztatásával ki kellett mondani, hogy a felperes keresetével a vételi ügylet létre nem jötte okából el nem utasitható. * * = Az eladónak az ajánlat elfogadásáról értesítő levélben foglalt az a ki­jelentése, hogy esetleges más teljesítési helylyel előleget kér, nem tekinthető uj ajánlatnak,, amely az elfogadással már létesült ügyletet érinthetné. Az ügylet tehát, tekintet nélkül az uj kijentésre, létrejöttnek tekintendő. Curia 652/1905, Keresk. Jog II. 461. — Az eladó a létrejött adásvevési ügyletet olykép változtatván meg, hogy a meg nem felelő áru visszavétele mellett más megfelelő árut fog szállí­tani, ebbeli kijelentése nem tekinthető uj ajánlatnak. Curia 277/1900., 278/1900. Grill Dtár. IV. 703, Dárday—Tury IV/B. 230. V. ö. Hiteljogi Dtár. I 144., V. 47. sz. esptekkel és jegyzeteikkel.

Next

/
Thumbnails
Contents