Gallia Béla (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) VI. kötet (Budapest, 1913)
Hiteljogi Döntvénytár. 63 és üzemben tartása végett betéti társaságot alakítottak akként, hogy felperes annak beltagja, alperes pedig 40,000 K betéttel kültagja legyen s a KT. 261. §-ának első bekezdése, sőt a 260. §. első bekezdése értelmében is a kereskedő felek mindenikére nézve kereskedelmi ügylet, mert kereskedők között áruk előállításával foglalkozó gyártelep átvételére és üzemben tartására irányuló társulás nem magánéletviszonyaikra vonatkozik, hanem kereskedelmi üzletük folytatásához tartozik ; s minthogy a kereset alperesnek az A) a. szerződéssel létesített betéti társaságból való kizárására, esetleg a társasági viszony felbontására és az A) alatti szerződésben kikötött kötbér megfizetésére irányul, tehát az A) alatti szerződésből ered, amelyből származó perekre nézve a felek az eljárt választott bíróság illetőségének magukat írásban kifejezetten alávetették: a kir. tábla az elsőbiróság végzését megváltoztatta, az eljárt választott bíróság illetőségét az 1881. évi LIX. tcz. 94. §-ának b) pontja alapján megállapította. A kir. Curia: A kir. Curia a másodbiróság végzésének megváltoztatásával az elsőbiróság végzését hagyja helyben. Indokok: A kir. Curia a másodbiróság végzésének megváltoztatásával az elsőbiróság végzését indokaiból és azért hagyta helyben, mert az 1881 : LIX. tcz. 94. §-ának egyes pontjaiban az áru- és értéktőzsde külön bíróságához utalt ügyek csakis azokban a jogviszonyokban tartoznak ennek a külön bíróságnak a hatásköréhez, amelyek az egyes pontokban taxatíve fel vannak sorolva. Az idézett törvényszakasz c) pontjában pedig a betéti társaságok bel- és kültagjai között a társasági viszonyból felmerülő peres kérdések nem lévén felsorolva azok között, amelyekre nézve ennek a kivételes bíróságnak az illetékessége kiköthető volna, ennek a bíróságnak a hatásköre azon az alapon meg nem állapítható, hogy a felek között létrejött társasági szerződés kereskedelmi ügyletnek lévén tekintendő, az abból származó peres kérdésekre nézve az idézett törvényszakasz b) pontjában foglalt rendelkezés alapján volt ezen kivételes bíróság illetékessége kiköthető. = V. ö. Hiteljogi Dlár I. 94., 143., 191., 192., 200. II. 84., 63., 88., 125., 139., 172. 111. 134., 135., -136., 137., 149., 164.. 179. IV. 80., 106. 126., 142., t65., 182., 183. V. 69., 94., 121., 145—182., 185. sz. esetekkel és a hozzájuk irt jegyzetekkel.