Fabiny Ferencz (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) I. kötet (Budapest, 1908)
Hiteljogi Döntvénytár (it kozal kiállításának idejében alperes tényleg önálló ipari űzött, az alperes tagadásával szemben, felperesnek kelleti bizonyítani; aki azonban ezl nem csak, hogj be nem bizonyitőtta, hanem ;i per adatai alapján ennek éppen az ellenkezője állapitható meg, különösen a válasziratban foglalt abból ;i beismeréséből, hogj alperessel a kávéházal csak az 1890. évi szeptember hó l-én nyitotta mez, valaminl A. J.-nak a bűnügyi eljárás során tetl abból ;i vallomásából, hogj nevezeti ;i kereseti váltói alperestől az 4890. évi július vagj augusztus hónapban tehál ;i kávéházi ipar tényleges megkezdése előtl kapta. Már pedig, mini az elsőbíróság is helyesen felhozta, a nem teljeskorunak szenvedő váltóképessége nem abban az időpontban kezdődik, melyben az önálló iparűzéshez a gyámhatósági jóváhagyást megadta, hanem attól az időponttol. melyben az ily egyén az önálló iparűzést a gyámhatóság engedélye alapján tényleg megkezdhette. (1905 február il. 174. P.' sz. a.)" A kir. Curia: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja az elsőbíróság ítéletéből átvett indokok alapján és azért is, mert tekintettel az 1876 : XXVII. tcz. 1. §-a 2. bekezdésének rendelkezésére, az 1877: XX. tcz. 5. §-ának csak az az értelem tulajdonitható, hogy a 18 éves életkorukat meghaladott kiskorúak nem attól az időponttól kezdve tekintendők teljeskoruaknak, midőn nekik az önálló ipar folytatásához a gyámhatóság beleegyezését adta, hanem akkor, midőn az önálló ipart tényleg gyakorolják. Felperes válasziratában azt hozta fel, hogy alperes a kávéházat 1890 szeptemberben nyitotta meg, azt azonban, hogy alperes már korábban a váltó aláírása előtt az önálló ipar űzését tanúsító cselekményt véghez vitt volna, nem is állította, annál kevésbbé igazolta. Az ügynököt, az általa közvetített kereskedelmi ügyletek után, jutalék, külön kikötés hiányában is csak abban az esetben illeti meg, ha a vételár befolyt, hacsak nem bizonyítja, hogy a megkötött és lebonyolított ügylet utáni vételár a megbízó hibájából nem folyt be. (Curia 1906 máj. 11. 431/905. v. sz. a. — .1 ÍV. tanács I. sz. elvi hátárózála.) A kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja és felperest keresetével egészben elutasítja; mert a szakértők véle-