Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIX. kötet 1914-1915 (Budapest, 1917)

Budapesti kir. ítélőtábla. 13 hánya volt és ezen nem változtat sem az, hogy a C) alatti levelet L. M. adta át a felperesnek, sem az, hogy L. az árú átvételénél közreműködését Ígérte, sem az, hogy a felperes az árút 1909. novemher hó 14. és 15. napján Budapesten kívánta a vásáron értékesíteni. A pergátló kifogás tárgyában hozott alsóbb bírósági döntés az érdemben való felülvizsgálatnál nem irányadó és így a kir. ítélőtábla a teljesítés helyének kérdését attól függetlenül bírálta el. Ily körülmények közt felperesre hárult annak a veszélye, ha a rendes kereskedő gondosságával feladott árú elkésetten érkezett. Minthogy pedig az alperes a felebbezési bíróság helyes okfejtése szerint a rendes kereskedő gondosságával is meghízhatott abban, hogy az árú teherárúként is kellő időben ér az alpereshez, s késedelmes fuvarozásból előállott kár megtérítésére nem köteles. Helyes a kir. törvényszék döntése ebben a kérdésben -azért is, mert a vasúti üzletszabályzatban megszabott szállítási határidő nem egyértelmű azzal, hogy a vasúti szállítás ezt a határidőt feltétlenül igénybe veszi, hanem az csak annak a legnagyobb időtartamnak meghatározására szolgál, a melyet a szállítási határidő különös következmények nélkül meg nem haladhat, tehát a vasúti szállítás rendszerint ennél kevesebb ideig tart. Abból tehát, hogy a felperes az árút nem gyorsárúként adta fel, még a rendes gondosság figyelmen kívül hagyására következtetni nem lehet. Hogy az 1909. év őszén vasúti kocsihiány és árútorlódás volt, azt, mint az eddigi tárgyalás irataiból ki nem tünő új előadást figyelembe venni nem lehetett. (S. E. T. 197. §.) Nincs alapja annak a panasznak sem, hogy az alperes a vasúttal szemben támasztható igény érvényesítése czéljából a fuvarleveleket a felperesnek át nem adta. Irányadó ugyanis az, hogy L. M. az alperes megbízásából az 1909. november 27. napján kelt levele tartalmának megfelelően a vasúttal szemben való igényérvényesítés czéljából a felperes engedményét kérte, és nincs az iratokban adat arra, hogy a felperes az igényt a vasúttal szemben ő maga érvényesíteni kívánta. Az előbb előadott tényállást irányadónak kell tekinteni, mert a felebbezési bíróság L. tanú vallomását jogszabály megsértése nélkül fogadta el valónak és nincs oly eljárási szabály, a melynél fogva a jelzett tanúvallomást az .alperes vallomásával egyenlő elbírálásban kellene részesíteni.