Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVIII. kötet 1913-1914 (Budapest, 1916)

68 Budapesti kir. ítélőtábla. A felebbezési bíróság ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az utóöröklési jog nem foglalván magában oly elidegenítési tilalmat, a melynél fogva a tulajdonos ingatlanáról élők között szabadon ne rendelkezhetnék, az alperesek a telekkönyvi tulajdont érvényesen szerezték, annak törlése eredeti ér vénytelenség okából sikerrel kérhető nem lévén, az utóörökös ebbeli jogát az anyagi jog szabályai szerint csakis tulajdoni perrel érvényesítheti, a felperes azonban keresetével nem ezt a jogát kívánta érvényesíteni s így a felebbezési bíróság a kereseti kérelem határain túl nem terjeszkedhetett. Ez a jogi álláspont azonban téves. Utóöröklésről ugyanis csak akkor lehet szó, ha az örökhagyó nevez meg örököst oly módon, hogy ez a megnyílandó örökséghez vagy annak valamely részéhez csak egy másik, az ú. n. előörökös halála után juthat; ellenben nem lehet szó utóöröklésről abban az esetben, ha az örökösök közt létesül egy oly megállapodás, a mely szerint az örökség részben vagy egészben az egyik örökös elhunytával a másik örökösre szálljon át. A fent kifejtett tényállás szerint pedig kétségtelen, hogy a szóbanforgó esetben az örökösök közt ilynemű megállapodás létesült: s így annak jogi természete és hatálya nem is az utóöröklésre nézve fennálló jogelvek szerint bírálandó el. Az örökösök közt létrejött fentebb ismertetett egyesség a felek közt egy oly kétoldalú kötelmi jogviszonyt létesített, a melyben az öröklési jog kikötésével a szóban lévő ingatlan-illetőség tekintetében az elidegenítési és terhelési tilalom is benfoglaltnak tekintendő. Okszerűleg fel nem tehető ugyanis, hogy a gyámhatóság, a mely a kiskorúak érdekeinek megóvására van hivatva, azt az egyességet, a melylyel a kiskornak az őket illetett örökség egy részét az örökhagyó özvegyének engedték át, jóváhagyja, ha az ingatlanrész átengedése ellenében biztosított öröklési jog kikötésében a fentebb említett korlátolást benfoglaltnak nem tekinti. De az a körülmény, hogy a szóbanforgó egyességnek maga az örökhagyó özvegye is ily korlátoló hatályt kivánt tulajdonítani, abból is okszerűleg következtethető, hogy az öröklési jognak telekkönyvi biztosításához a maga részéről is kifejezetten hozzájárult. Kétségtelen tehát, hogy a szerződő felek akarata azt czélozta, hogy az örökhagyó özvegye javára átengedett illetőség a vele szerződő örökösök részére akként biztosíttassák, hogy azt az