Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVIII. kötet 1913-1914 (Budapest, 1916)

Rendszeres tárgymutató. cv Következménye a vevő ama mulasztásának, hogy az eladót nem értesíti azonnal az árúban észrevett hiba felől. B. 322. 231. Ha a vevő jogtalanul késik az árú átvételével, úgy a tényleges átvétel után bár haladéktalanul eszközölt megvizsgálás és értesítés el­késett. B. 29. 46. A ve\o elegei les/, a K. T. 346. §-ában írt értesítési kötelezett­jének, ha a vevői a minőségi hiányt illető kifogásról általánosságban, a hiányok részletes felsorolása nélkül értesíti. 15. 341. 244. Á vevő a kifogásolt árút nem köteles az eladónak még utánvéttel terhelve sem visszaküldeni. D. 443. 319. Rendelkezésre bocsátás lelefon útján. B. 239. 181. Abból, hogy a rendelkezésre bocsátott árú egy része hiányzik, még nem következik, hogy azzal a vevő rendelkezett és így a vételárat megfizetni nem köteles, miért is annak bizonyításától, hogy az árúból mitsem használt fel, a vevő alperest ezen az alapon elzárni nem lehet. H. 65. 90. A veszély, a mely az árút a szokásos Őrzés mellett is érheti, a rendelkezésre bocsátás következtében az eladót terheli és a vevő az esetleges elveszésért csak vétkessége -esetén tartozik kártérítéssel. B. 65. 90. Az eladó megőrzési kötelessége átvételi késedelem esetében. B. 35. 55. Ha a vevő a megromlásnak kitett árút mégis eladja, de az eladást késedelemmel foganatosítja, ebből még nem következik, hogy az ügylettől való jogos elállása esetén sem követelhetné kárának megtérítését, hanem a vevő a késedelemből eredő kárt az eladónak megtéríteni vagy saját kárkövetelésébe betudni köteles. B. 89. 101. Hiteles személy közbenjötle a K. T. 347. §-ának esetében tartott árverésen. Sz. 916. 786. A birói gyakorlat a községi birót és jegyzőt a K. T. 347. §-a sze­rinti hiteles személyekként elfogadja. Sz. 916. 787. A vevő oly esetben, midőn az árút a vételi ügylet megkötése előtt megtekintette, a szállított árú átvételét csak az esetben tagadhatja meg, ha az vagy nem azonos a megtekintett árúval, vagy rejtett hibá­ban szenved, vagy pedig a kifogásolt hiányok a megtekintés óta állot­tak elő. Sz. 980." 827. Ha a vevő a K. T. 348. §-ában írt jogai közül már választott, eme választásától el nem térhet. P. 819. 714. A vevőnek, — az árú kikötött vagy törvényes kellékeinek hiányá­ban — a 348. §-ban biztosítóit árleszállítás iránti igénye fenntartásához és érvényesítéséhez nem szükséges az, hogy vevő az általa kifogásolt árút az eladónak rendelkezésére bocsássa. P. 819. 713. - A vevő az eladóval kellő időben közölt minőségi hiányokra ala­pított kifogását abban a perben, a melyben az eladó ugyanazon jog­viszonyból kifolvólag ellene jogot érvényesít, hat hó elteltével is érvé­nyesítheti. B. 381. 272. A vevő, ha az árú minőségi hiányairól az eladót kellő időben

Next

/
Thumbnails
Contents