Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVII. kötet 1912-1913 (Budapest, 1915)

Kolozsvári kir. Ítélőtábla. ták bizonyítani azt. hogy az örökhagyónak 1880-ban történt elhalálozása után a kereseti ingókból megillető részüket az alperestől számtalanszor követelték és mindannyiszor kifejezetten elismerte a felperesi igényt és az ingók kiadását igérte; eljárási jogszabályt sértett tehát a felebbezési biróság a felperesek szerint akkor, mikor az írásbeli felebbezésben már feladott tanuk kihallgatását el nem rendelte, mert ez által figyelmen kívül hagyta az optkv. 1497. §-ának rendelkezését. Ez a panasz sem alapos, mert bár az optkv.-nek a felperesek által hivatkozott szakasza értelmében az elévülés félbeszakad, ha az, a ki arra hivatkozni akar, az elévülési idő lefolyta előtt akár világosan, akár hallgatva, a másiknak jogát elismerte s bár a felebbezési biróság egyáltalában nem indokolta, hogy a szóval előadott felebbezésben megnevezett tanukat miért nem hallgatta ki, de a jelen esetben mégsem lehet szó lényeges eljárási szabálysértésről, mert felperesek felebbezésükben csak azt a tényt akarták bizonyítani a feladott tanukkal, hogy ők a közös apa halála után számtalanszor követelték az ingókból való részüket. Az alperes által történt állítólagos jogelismerést csupán abból kifolyóan vitatták felperesek, hogy az alperes a hagyatéki leltárban elismerte, hogy a szóban forgó ingók hagyatékot képeznek. Ezek szerint tehát az a tény. hogy az alperes a leltár adatán felül más és pedig a tanuk által igazolni kivánt módon is elismerést tett volna a felperesi igényt illetően, az iratok szerint az alsóbiróságok előtt fel nem lévén hozva, azt a S. E. 197. §-a értelmében figyelembe venni nem lehetett. A hagyatéki leltárban, melyet az alperes is aláírt, az örökhagyó hagyatékául vannak ugyan kitüntetve azok az ingók, melyeknek 3/a-át a felperesek öröklés czímén igénylik, de egyfelől az a tény, hogy az alperes a leltárt aláírta, nem foglalja magában a felperesek által érvényesített igény elismerését, másfelől a hagyatéki leltár 1911 február 22-én vétetvén fel, nem lehet szó arról, hogy az alperes az elévülési idő letolyta előtt ismerte volna el a felperesek jogát, mert abban az időben a 30. év már eltelt. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben azt is panaszolják, hogy a felebbezési biróság nem vette figyelembe, hogy az alperes a perre utasító végzés daczára a pert nem tette folyamatba s ennek folytán hozott átadó végzéssel a szóban forgó ingók a peres feleknek egyenlő arányban tulajdonul átadattak. Ez a panasz azért