Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVII. kötet 1912-1913 (Budapest, 1915)

Kolozsvári kir. ítélőtábla. eladásra vonatkozik. HÜ tehát vagylagos jogok illetik az eladót, a késedelmes vevővel szemben és pedig a törvény helyes értel­mezése szerint feltétlenül, akkor első sorban az a kérdés dön­tendő el, hogy az alperes, kinek kereskedői minősége a beszter­czei kir. járásbírósághoz alperes által benyújtott Sp. I. 1468. számú kereset tartalmából megállapítható, a K. T. 347. § ában érintett eladás megválasztásánál a rendes kereskedő gondosságá­val járt-e el? (K. T. 271. §.). A jelen esetben alperes nem utasítható el viszonlkeresetével azért, mert, mint a felebbezési bíróság kifejtette, első sorban a szabad kézből való eladást kellett volna megkísérelnie. A K. T. 351. §. a 347. §-ra csak annyiban hivatkozik, a mennyiben az eladás módjáról van szó s azért az eladásnak nem előfeltétele, mint a minőségileg kifogásolt árúknál, hogy az árú megromlás­nak legyen kitéve s a halasztás veszélylyel járjon, mindazonáltal rendes kereskedői gondosság mellett kétségtelenül törekedni kell arra, hogy a kártérítésre kötelezett fél a fölösleges és a rendes gondosság mellett elhárítható kártól megóvassék. Abból a körül­ményből azonban egymagában, hogy a nyilvános árverésen való eladásnál az árú a piaczi áron alul is eladható, nem követke­zik, hogy a szabad kézből való eladás rendszerint nagyobb ered­ménynyel jár. A törvény által az eladónak biztosított jog érvényesítési módjával szemben a vevőnek kell kimutatni oly tényeket, melyek­ből az lenne megállapítható, hogy az eladó minden alapos ok nél­kül mellőzte a piaczi árral biró árúnak szabad kézből való eladá­sát és hogy a concrét körülmények között a szabad kézből való eladásnak sokkal nagyobb eredménye lett volna, mint az árveré­sen való eladásnak. A felebbezési bíróság általánosságban teszi azt a kijelentést, hogy a piaczi árral biró tojásnak szabad kézből való eladása iobb áron és kevesebb költséggel történhetik. Az itélet indokolásában fel van ugyan hozva az is, hogy Szeretfalva állomáshoz viszonyítva a tojásra nézve ilyen piaczok Marosvásár­hely, Dés, Retteg, Kolozsvár és tényként van ugyan megállapítva, hogy az 1910 deczember 9 én kiadott jegyzés szerint a vétel tárgya árú piaczi ára 108—109 korona volt és hogy az 1910 de­czember 16-án kiadott jegyzés szerint is még 107—108 korona volt a piaczi ár, de másfelől nem vitás az sem, hogy a nyilvános árverésen a 41 láda tojásnak egy tömegben való eladása által 36*

Next

/
Thumbnails
Contents