Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVII. kötet 1912-1913 (Budapest, 1915)

522 Kassai kir. ítélőtábla. szati jog szempontjából elkülöníthetők nem lennének. Ezek sze­rint a felperes az alperesek által használt tavak vagy kiöntések halászati jogának tulajdonát az árverésen meg nem szerezvén, az ezekben gyakorolt halászati jog átengedésére irányuló felpe­resi kereset elutasításával a telebbezési bíróság anyagi jogszabályt nem sértett. Minthogy pedig az eljárt bírósági végrehajtónak az állata felvett közokirat erejű óégrehajtási s árverési jegyzőköny­vek tartalmától netán eltérő vallomása a per eldöntésénél amúgy sem volna figyelembe vehető, de a peres halászati jog földesúri minőségének bizonyítása a fennebb kifejtettek értelmében a per eldöntésére szintén közömbös, a felperes által kért tanúkihall­gatás mellőzésével a felebbezési bíróság eljárási szabályt, sem sértett. (1913 ápr. 8. G. 67. sz. a.) 655. Az 1881 : LIX. t.-cz. 10. §-ának rendelkezéséből következik, hogy a védelem elvállalása a perbehivott tetszésétől függ, de saját költségeinek a megtérítését a perbehívó ellenféltől, a ki a védelemnek a perbehivott által történt elvállalása jolyíán ter­hesebb helyzetbe nem juthat, nem követelhető; mert az idézett §. szerint a perbehivó s a perbehivott közt fennálló jogviszony ebben a perben döntés tárgyát nem képezi s a védelem elválla­lásából a szavatossági kötelesség elismerése sem következik, a perbehivott tehát a felperessel szemben pervesztes vagy per­nyertes csak akkor lehet, ha a felperes irányában is maraszta-, lást kért, ez az eset azonban itt fenn nem forog. (1913 ápr. 16. G. 82. sz. a.) 656. A felperes kártérítési igényeinek elévüléséről azért nem lehet szó, mert a tényállás szerint, a szakértőileg észlelt nagyobbmérvű sérülések, az alperes fuvarozása közben, közegeinek amaz eljárása folytán állottak elő, hogy a Bikszádon még sértetlen állapotban vasúti kocsikba rakott bútornemüeket Szatmár átrakodó állomá­son az alperes alkalmazottai egy meszes és egy olajos kocsiba egyre-másra halmozva, rendszertelenül hányták be, miből folyóan az alsóbiróságok az alperes vétkes gondatlanságát helyesen álla­pítván meg, ez az üzletszabályzat 97. §. 2-ík pontjának első al­pontját állítja előtérbe, a melynél fogva a kártérítési igények megszűnését a vasutak vétkes gondatlansága kizárja és az el-

Next

/
Thumbnails
Contents