Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVI. kötet 1911-1912 (Budapest, 1913)
Budapesti kir. ítélőtábla. kielégíteni vagy sem ? Az idézett törvényczikk 10. §-a aként intézkedik, hogy a 6—9. §-okban a végrehajtás korlátozására vonatkozólag megállapított intézkedésektől eltérő egyezmény, vagy a végrehajtást szenvedő lemondása hatálytalan. Alperes és szavatos jogi álláspontja az, hogy a törvény most idézett rendelkezései csak a végrehajtás körében felmerült jogviszonyra vonatkoznak s az illetményeknek szerződés utján való korlátlan lekötését nem gátolják. Ez az érvelés azért sem áll helyes jogi alapon: mert a felperes köztisztviselő és a törvény amaz intézkedései, melyek a közszolgálatban álló személyek hivatali illetményeinek lefoglalását korlátok közé szorítják, nemcsak az illető személyek magánjellegű érdekeik, hanem a közérdeket is szolgálják, mert a közszolgálatban álló személyek a reájuk bizott közfeladatuknak csak úgy képesek megfelelni, ha életszükségleteik fedezése minden esetben biztosítva van. A létfenntartás ily módon való biztosítása természetszerűleg a nyugdíjazott tisztviselőknél is ugyanazon közérdekű czélt szolgálja. Ez a szempont indokolja főkép a törvény amaz intézkedéseit, melyek a nyugdíjas állapotban levő tisztviselő illetményének bizonyos részét is kiveszik a foglalás alól. A szóban forgó korlátozások tehát közjogi természetűek s azokról a köztisztviselő szerződésileg sem mondhat le érvényesen. De az a felfogás, hogy a tisztviselői illetmények szerződés utján korlátlanul leköthetők, a törvény megkerülésére is vezethet, mert ha a szerződésileg lekötött, de a törvény értelmében le nem foglalható illetményt, az illető közpénztár a hitelezőnek ki nem adja s erre birói Ítélet által köteleztetnék, az Ítélet alapján a hitelező végrehajtási kényszer utján nyerhetne kielégítést, adósának oly járandóságából, mely a törvény értelmében mentes a végrehajtás alól. Az 1908. évi XLI. t.-cz. 0. §. utolsó bekezdésének, valamint a vasúti szolgálati rendtartást tárgyazó 58.654/907. számú kereskedelmi miniszteri rendeletnek, illetőleg a 01.970/907. számú rendelettel megállapított szolgálati- és illetményszabályzatnak a felülvizsgálati kérelemben felhívott rendelkezései alapján sem lehet arra az eredményre jutni, hogy a kereseti követelés a törvényszabta korlátokon túl kielégíthető. Ugyanis a törvény 6. §-a értelmében az ott említett közszolgálati követelésektől és közadó természetű követelésektől eltekintve, egyéb követelések kielégítése végett a közszolgálatban álló személyek járandóságai csak akkor vehetők a törvényes korlátokra