Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XVI. kötet 1911-1912 (Budapest, 1913)

Rendszeres tárgym utaló. kötelezettsége akkor is beáll, ha nem vétkesen vagy szerződésszegés­sel, hanem saját viszonyaiban fekvő okokból bontja (el az ügyletet. B. 22. 33. Tartamengedmény visszatérítésének mértéke a biztosítási szerződés­nek díj nem fizetés miatt megszűnése esetében. B. 45. 72. Tartamengedmény visszatérítése akkor is követelhető, ha a haszon­bérleti szerződés, a melynek bérleménye a biztosítás tárgya, időelőtt lejár. B. 22. 33. Megállapodhatnak ugyan a felek abban is, hogy a biztosító a díjnyugtákat nem készpénzfizetés mellett, hanem annak ellenében adja ki, hogy a biztosítottat díjtartozása erejéig számlán terheli meg, azon­ban a törvény idézett rendelkezésének szigorából önként következik, hogy ilynemű megállapodásnak a biztosítási szerződés fentartására nézve csak akkor van hatálya, ha az nem a biztosító társaság egy­oldalú ténykedésein, hanem mindkét fél között létesült kifejezett ki­kötésen alapul. D. 392. 313. Kártérítés az ügynök ellen a miatt, mert a saját díjnyugtáját sem ki nem fizette, sem vissza nem küldötte. Sz. 966. 794. A biztosított tárgy eladásának hatálya a biztosítási szerződés fennállására. B. 8. 11. A biztosítási összeg tulajdonjogilag nem a haszonélvezőt, hanem az ingatlan tulajdonosát illeti, viszont az ingatlan tulajdonosát nem illeti meg az összeg használata, (kamata) mert ez a haszonélvező joga. B. 173. 162. Oly kikötés, hogy a biztosítási díj a kötvény kiállítását megelőző naptól fizetendő, holott a koczkázat viselése csak az orvosi vizsgálat megejtésétől számítandó hat hónap múlva veszi kezdetét, a törvénynyel nem ellenkezik. B. 281. 225. A kár mennyisége azzal a kérdéssel, hogy egyáltalában van-e kár? oly szoros összefüggésben van, hogy ezt csak a kárfelvétel (kárbecsű) keretében lehet megoldani. B. 172. 161. A biztosító és a biztosított a biztosítási szerződésben mindkét felet egyaránt kötelező joghatálylyal a kár megállapításának módjára nézve is megállapodhatnak. D. 379. 304. Szakbizottsági eljárás meghiúsítása esetében kár nem követelhető. Ü. 379. 305. Kárbecslésre irányuló szakbizottsági eljárás szabályosságának kér­dése. B. 172. 161. Életbiztosítás megélésre és halálesetre. B. 38. 61. 534-548. §§. Az alkuszi ügylet. L a Magánjogban Közvetítési szerződés a. Az alkusz mindenkor kereskedőnek tekintendő. B. 23. 35. Az alkuszt közbenjárásáért külön megállapodás vagy azt pótló

Next

/
Thumbnails
Contents