Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XV. kötet 1910-1911 (Budapest, 1912)

Rendszeres tárgymutató. LI A szerződés kötésénél saját hibájából tévedő fél is követelheti a szerződés felbontását akkor, ha az ellenfélnek a tévedésről tudo­mása van vagy a köteles figvelem mellett a tévedésről tudomása lehet. K. 529. 469. Tévedés a kárkövetelés mértékére nézve. M. 682. 662. Megtévesztés alapján minden ügylet, tehát a birói egyezség is megtámadható, ha a megtévesztés az ügylet lényegére vonatkozott s azt a másik szerződő fél vagy annak tudtával harmadik személy idézte elő. B. 93. 133. Aki valamely ügyletet tévedés vagy csalárd megtévesztés czímén érvényleleníttetni akar, megtámadási szándéka felől a tévedés felisme­rése után a másik felet haladék nélkül értesíteni tartozik, mert külön­ben megtámadási jogát elveszti. B. 310. 274. Megtévesztés esetében sem követelheti a hitelező az érvénytele­nül vállalt kötelezettség teljesítését, hanem csak kártérítéshez lehet igénye. B. 128. 154. A lemondás indokára vonatkozó tévedés a lemondást érvényte­lenné nem teszi. T. 1105. 1024. s) Az akaratnyilvánítás alakja. Ha a lelek között írásbeli szerződés jött létre jogviszonyaik te­kintetében, első sorban ennek intézkedései irányadók. N. 741. 726. A megegyezés érvényességi kellékeként megkívánt írásbeli alak­tól eltekinteni csak az esetben lehet, ha az ily megegyezés utólag a per befejezése, a díjak és költségek felmerülte után, vagyis elszámolás jellegével létesül. B. 115. 146. Aratási és cséplési szerződés írásbelisége. B. 142. 163. Örökösök között az öröklési igényeikre nézve létrejött megállapodás érvényességéhez írásbeli nyilatkozat nem szükséges. T. 1078. 1008. A recta-papirnak tekintendő életbiztosítási kötvény a biztosított életében a magánjog szabályai szerint lévén elzálogosítható, a tény­leges átadás mellett, ennek érvényéhez írásbeli szerződés nem szük­séges. Ko. 656. 596. Szerződés írásba foglalása esetére az okirat tartalmával ellenkező korábbi szóbeli megállapodás figyelembe nem jöhet. B. 32. 61., 69. 120. Érvényes a szóbeli megegyezés, ha az írásbeli szerződés feltéte­leivel egyébként nem ellenkezik, vagy ha az által a szerződési okirat­ban foglalt feltételek utólag módosíttattak. B. 8. 18. A felek részéről az okiratszerkesztést megelőzőleg tett nyilatko­zatok és megállapodások a felek valódi akaratának megállapításánál figyelembe vehetők. N. 763. 765. Örökre és visszavonhatatlanul írásban kötött eladási szerződés mellett a visszavásárlás szóbeli kikötése nincs kizárva. P. 814. 813. Kötlevélben érvényteleneknek kijelentett szóbeli megállapodások -érvényességének kérdése. B. 8. 17. d*

Next

/
Thumbnails
Contents