Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIII. kötet 1908-1909 (Budapest, 1911)

Budapesti kir. ítélőtábla. 181 meg. A két egyenlő itélei ellen nyilván alaptalan felülvizsgálati kérelemmel élő alperest a S. E. 205. §-ának kötelező rendelkezése értelmében pénzbirsággal kellett büntetni. (1908 nov. 7. G. 475. sz. a.) 138. Felperes panaszolja, hogy a kir. törvényszék a birtokos és gazdatiszt közötti jogviszonyt szabályozó 1900. évi XXVII. t.-cz. rendelkezéseinek helytelen értelmezésével, illetve figyelmen kívül hagyásával, tehát anyagi jogszabály megsértésével döntött akként, hogy a felek közt létesült szerződést a szolgálat első évének folyama alatt mindkét fél felmondás nélkül bármikor megszüntethette azért, mert felperes egy évi próbaidőre, ideiglenesen alkalmaztatott uradalmi számfejtőtisztnek. Utal felperes idevonatkozólag az id. törv. í. §-ára, mely szerint a birtokos és gazda közötti jogviszonyt a felek szerződése csak a törvény korlátai közt állapítja meg, továbbá a 12. §-ra, melynek értelmében a határozott időre kötött szerződés annak az időnek a leteltével szűnik meg, a melyre köttetett, a 15 §-ra, mely a felmondás tekintetében a szerződési szabadságot korlátozza és a 16. és 17. §-okra, melyek az azonnali elbocsátás és kilépés eseteit taxatíve felsorolják és különösen hangsúlyozza, hogy mindezektől a törvényes rendelkezésektől eltérésnek helye nincs. Ez a támadás azonban sikerre nem vezethet. A felhívott törvényhelyek ugyanis helyes értelmük szerint csak végleges szerződések megszűnésének feltéleleit és módozatait szabályozzák, de ideiglenesen próbára történt alkalmazás esetében nem irányadók, mert az ily alkalmazásnak gyakorlati czéljából és jelentőségéből folyó jogi természetével ellenkeznek. Minthogy pedig a törvény a gazdatisztnek próbára való alkalmazását nem tiltja, helyes a kir. törvényszéknek az a jogi álláspontja, hogv CL próbaidő tartama alatt bármelyik fel a szerződést bármikor felbonthatja. (1908 nov. 6. G. 478. sz. a.) 139. Az 1881 :LX. t.-cz. 187. §-ában szabályozott utóajánlat intézménye úgy a hitelezők, mint a végrehajtást szenvedő tulajdonos érdekének megóvása végett azt czélozza, hogy az ingatlan árverés útján is valódi értékének megfelelő összegért adassék el. Az utóajánlat lehetősége ugyanis egyrészt azt eredményezi, hogy a komolyan venni szándékozó, nehogy az eredményt kétessé