Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XIII. kötet 1908-1909 (Budapest, 1911)

Budapesti kir. ítélőtábla. 61 nem támadott tényállásból a felebbezési bíróság azt a ténybeli következtetést vonta le, hogy a peres felek közt üzleti összeköttetésük alatt az a gyakorlat fejlődött ki, hogy a sorsjegyek megújításához elegendőnek tartották, ha a vételár a húzás megkezdése előtt postára adatott s a fennálló gyakorlattól alperes a 2 */. alatt csatolt ajánlattal sem kívánt eltérni. Alperes panaszolja, hogy a felebbezési bíróság anyagi jogszabály megsértésével tulajdonított az előző esetekben teljesített fizetések elfogadásának oly jogi hatályt, hogy annak következtében alperes a peres sorsjegy ára fejében küldött összeget sem utasíthatta vissza. Ezt a panaszt alperes első sorban arra alapítja, hogy a felebbezési bíróság által üzleti gyakorlatnak tekintett fizetési mód nem volt állandó, mert felperes két esetben a húzás előtt több nappal küldte be a vételárt. Azonban a most említett tény, melyet különben a felebbezési bíróság valónak fogadott el, — a gyakorlatnak a fentebb kiemelt értelemben megállapítását ki nem zárja, — mert a szóban forgó két eset csak kivételes volt, rendszerint pedig és a gyakorlat szempontjából ez a döntő, hogy felperes a húzás megkezdése napját megelőző napon adta fel a pénzt s alperes az ekként teljesített fizetést a peres eset előtt sohasem utasította vissza. Felhozza még felülvizsgálati kérelmében alperes, hogy ő csak előzékenységet gyakorolt felperessel szemben, midőn a fizetést az l/F. alatt csatolt szabályzat 5. §-ában megállapított határidőn túl is elfogadta, — ebből pedig alperesre kötelezettség nem háramlik, mert az előzékenység gyakorlása az ő tetszésétől függőt. Azonban ez az. érvelés téves: mert az l/F. alatt csatolt szabályzat csak a sorsjegy kibocsátójának az osztálysorsjáték vállalatnak a vevőkkel szemben való jogait és kötelezettségért határozza meg, — holott az alperes mint főelárusitó és felperes mint vevő jogviszonyát illetőleg a köztük létrejött és az l/F. alatti szabályzat határozmányaitól eltérő külön megállapodások is kötelező batálylyal bírnak és kötelezik azok a feleket akkor is, ha akaratmegegyezésük nem kifejezett jognyilatkozatokban, hanem concludens tényekben nyilvánul. Az üzleti gyakorlat pedig, mint concludens tények lánczolata a feleknek azt az akaratát fejezi ki, hogy felperes joghátrány nélkül teljesítheti a fizetést mindaddig, a míg a nyerés esélye reá nézve bizonytalan. Ha tehát a többször említett gyakorlat a