Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. ítélőtábla. 91 jóhiszeműség, mikor az illető tárgyakra jogot szerzett, hiányzott. A felebbezési bíróságnak ellenkező álláspontja tehát, mely szerint alperes tartoznék jóhiszeműségét bizonyítani: téves. Másfelől azonban téves alperesnek abbeli felfogása, mintha a felperest terhelő bizonyítás annak kimutatására irányulna, hogy alperes tudta, hogy azok, kiktől a kérdéses tárgyakat zálogba vette, azokkal rendelkezni jogosítva nem voltak; e felfogás tévességénéi fogva pedig alaptalanok mindamaz, egymással való összefüggőségüknél fogva külön felsorolást nem igénylő panaszok, melyek e felfogás folyományai. A perkérdés megoldásánál a következő jogi szempontok irányadók. A jóhiszeműség vagy rosszhiszeműség, a tudás vagy nem tudás mint belső állapot rendszerint közvetlenül nem bizonyítható, hanem mindazokban az esetekben, melyekben a jog megszerzése a jóhiszeműségtől függ, azt kell vizsgálni, hogy a fenforgó körülményeket tekintve, annak a félnek, a ki dologi jogok szerzése iránt ügyletet köt, a forgalomban megkivánt gondosság mellett a vele szerződőnek jogi helyzetére vonatkozólag minő feltevésben, minő vélekedésben kellett lennie. A jóhiszeműség tehát nemcsak annál hiányzik, a ki a szerzés jogosságának útjában álló akadályokat ismerte, hanem annak is, a ki azokat kellő gondosság mellett felismerhette. Minthogy a vevő vagy hitelező, a ki magával a tulajdonossal szerződik, nem saját jóhiszeműségénél fogva, hanem az átruházó vagy elzálogosító jogán szerzi meg a tulajdont, illetőleg a zálogot, a jóhiszeműség jogalkotó tényezőként csak akkor jelentkezik, ha az ügylet oly személylyel köttetett, a ki nem volt tulajdonos, de kiről a másik fél azt vélte, hogy a dologról rendelkezni jogosult. A jóhiszeműség tehát, mint a dologi jog megszerzésének feltétele, a valóban fennálló helyzet nem tudásában, az arra vonatkozó tévedésben áll; azonban a tudomásnak nem mindennemű hiánya, a valóságos jogi helyzetre vonatkozó nem minden tévedés minősül jóhiszeműségnek. Mert jóllehet a forgalomnak, különösen pedig a kölcsönös bizalomra alapított kereskedelmi forgalomnak követelményeivel nem volna összeférő, ha a dologi jog iránt szerződőnek kötelességévé tétetnék, hogy annak, kivel ügyletet köt, rendelkezési jogosultsága iránt minden esetben kutasson; de viszont bizonyos, hogy az a jogszerző, ki a valódi jogi helyzet felismerése elől el-