Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet 1907-1908 (Budapest, 1909)

Budapesti kir. Ítélőtábla. sék, ellenben, hogy a válaszirat beadója azt a kifejezést használja, hogy a felülvizsgálati kérelemhez csatlakozik, a mely kifejezéssel válasziratában az alperes nem élt: nem szükséges. Ezeket elóre­bocsátva, az alperes csatlakozási kérelmének a S. E. T. 185. §. a) pontja alapján helyt kellett adni, mert a felebbezési bíróság az Ipartörvény 94. §. g) pontjában foglalt szabály alkalmazását helytelenül mellőzte és a B) alatti levelet tévesen értelmezte. Ugyanis a felebbezési biróság is magáévá telte az elsőbiró­ságnak B. S. és F. A. tanuk vallomásából merített azt a tény­beli megállapítását, hogy a felperes a felmondás megtörténte után, még mielőtt őt a szolgálatból elküldték, az alperes vevőit az ennél való vásárlásról lebeszélni és őket arra birni igyekezett, hogy azontúl ne alperesnél, hanem a felperes által nyitandó üzlet­ben vásároljanak. Ebből a tényállásból pedig, minthogy a fel­peresnek imént említett eljárása az alperes üzleti érdekeit veszé­lyeztette, az Ipartörvény már idézett szabályánál fogva azt a következtetést kell levonni, hogy alperesnek törvényes oka volt arra, hogy felperest felmondás nélkül elbocsássa és e tekintet­ben más következtetéshez jutni csak akkor lehetne, ha helyes volna a B) alatti okiratnak akként való értelmezése, hogy alperes e levélben az elbocsátás okául nem a felperes említett eljárásá­ban jelentkező hibát, hanem egész más okot hozván fel, a szó­ban forgó hibát megbocsátotta s e mellett, a felperest a felmon­dási időre megillető fizetés kiadását meg is ígérte, a mely értel­mezést azonban a kir. ítélőtábla tévesnek talált, egyfelől, mert e levélben az elbocsátás oka megjelölve nincs, s így arra, hogy al­peres a szóban forgó hibát megbocsátotta, a levél támpontot nem nyújt, másfelől pedig, mert e levél ama szavai, hogy ha «B. úr, tudni­illik az üzlettulajdonos, visszatér, a felperes fizetését rendezni fogja», azt a határozott ígéretet, hogy a felmondási időre járó illetmény felperesnek mindenesetre s még ha az elbocsátás utó­lag indokoltnak mutatkoznék is, ki fog fizettetni, ki nem fejezik, hanem azt fejezik ki, hogy a levél írója B. M.-né, a fizetés kiadásá­nak kérdésében való elhatározást a levél megírásakor az üzlet helyé­ről távollevő tulajdonosnak, B. M.-nak tartotta fenn. Ezek után a felperest felülvizsgálati kérelmével azért kellett elutasítani, mert az alperes csatlakozási kérelmének alaposságára nézve eddig kifejtet­tekből következik, hogy a felebbezési bíróságnak felperest kereseté­vel elutasító döntése tekintet nélkül az alperes beszámítási kifogá-

Next

/
Thumbnails
Contents