Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

112 Budapesti kir. ítélőtábla. lem előadása előtt szóval előadott keresetében e mellett a kártérítési jogczimre és a szállítmányozó törvényszerű felelősségére vonatkozó K. T. 385. §. 2. bekezdésére is hivatkozott. Helyes a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy nincs tiltott keresetváltoztatás abban, hogy felperes a felebbezési tárgyaláson azt is felhozta, hogy alperes az árút a Fiúméban történt átvétel után nem óvta meg a megrozsdásodástól, a felebbezési bíróság által kifejtett okokon felül azért is, mert felperes keresete jogalapjául a kereset szóbeli előadása szerint a szállítmányozó törvényszerű felelősségét és a beállott károsodást kell tekinteni, ez a jogalap pedig a felebbezési tárgyaláson felhozott új tényelőadás mellett is azonos maradt. A felebbezési bíróság tényként állapította meg, hogy a megrozsdásodásnak az volt az oka, hogy alperes a rozsdásodásnak könnyen kitett árút Fiúméban esőben vitette a fedetlen feljárón át a vámházba s a bevitel alatt megázott lemezeket nem szárította meg kellőleg. Alperes e ténymegállapítás helyességét azon az alapon támadta meg, hogy a felebbezési bíróság visszafelé következtetett a kár megtörténtéről a kár okára, az ily következtetés mód pedig szerinte helytelen, továbbá, hogy T. szakértő véleménye az volt, hogy a fenforgó esetben nem lehet kétségtelenül megállapítani, hogy a víz vagy a levegő nedvessége okozta-e a rozsdát, a felebbezési bíróság pedig e szakértő véleményét nem vette egészben figyelembe. E támadás alaptalan. A helyes okfejtés szabályaival nem ellenkezik, hanem azokkal megegyezik az az eljárás, hogy a kár megtörténtéről és az eset körülményeiből vonassék következtetés a kár okára. Nem sértett jogszabályt a felebbezési bíróság azzal sem, hogy noha a szakértő nem találta kétségkívül megállapíthatónak a rozsdásodás okát, ezt a felebbezési bíróság a saját meggyőződése alapján mégis megállapította, mert a bíróság nincs kötve a szakértő véleményényéhez, a saját meggyőződésének pedig okát adta azzal, hogy az árú már a tényálladéki jegyzőkönyv (kárí jegyzőkönyv) felvételekor 1903 május 19-én oly mértékben volt megrozsdásodva, hogy ily megrozsdásodás a felebbezési bíróság meggyőződése szerint csak folyadékkal való érintkezés útján keletkezhetett. Minthogy e szerint a felebbezési bíróság úgy a szakértő véleményének, mint az eset egyéb körülményeinek mérlegelésével, tehát a S. E. T. 64. §-a értelmében jogszabálysértés nélkül állapította meg azt a tényt, hogy a megrozsdásodás oka az volt, hogy az árú a vám-