Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet 1906-1907 (Budapest, 1909)

58 Budapesti kir. ítélőtábla. tüntet fel, minthogy a felebbezési bíróság Ítéletében nem foglal­tatik tényállás arra nézve, hogy alperes ezen könyvkivonat ellen nyilatkozott volna és alperes nem szolgáltatott olyan adatot, melyből ezt következtetni lehetne, minthogy ebből folyólag alperes a fent kifejtettek szerint úgy tekintendő, mint a ki a vele közölt 1895. évi számlában terhére kitüntetett 937 k. 90 fillért tartozá­saként elismerte, minthogy arra nézve sincs semmi adat, hogy alperes a C) alatti könyvkivonatban kitüntetett összegeknél többet fizetett vagy ennek megállapítása végett kérelmet előterjesztett volna, annak figyelembe vétele mellett, hogy a meg nem táma­dott tényállás szerint az 1895. évi számla egyenleget követő idő­ben alperes a vásárolt árukat 18 frt 58 kr és 13 k. 20 fill. ki­vételével kifizette, az egyéb panaszpontoknak, mint feleslegesek­nek külön méltatása nélkül felperes felülvizsgálati kérelmének már csak a fentebb kifejtettek alapján is helyt adni kellett. 34. A felebbezésben felhozott, de a tárgyaláson elő nem adott állítás figyelembe nem vehető. A feladó részéről teherárúként szállítani kívánt élő állatnak gyorsárúként szállításából felmerült fuvarbér* többlet visszakövetelése. A vasúti közeg a fuvarlevél kitöltésében a feladó megbízottja. A megbízott tévedése a megbízó terhére esik. A vasúti állomásfőnök eljárásának hatálya a vasút irányában. v1906 szeptember 13. II G. 86. sz. a.) Tényállás: A felperes élő borjúkat adott fel a vasútra, a feladás­kor a raktárnok előtt azt a nyilatkozatot tette, hogy a borjúkat úgy vegye fel, mint máskor. A raktárnok, a ki nem rég került a vasútra, előbb még nem vett fel a felperestől élőállatot teherárúként, hanem csak gyorsárúként szállitandó leölt borjúkat vett át Sch. I-től, a felperes szál­lítmányáról gyorsárú fuvarlevelet vett fel, minek következtében az gyors­árúként szállíttatott és számoltatott el. Az állomás főnöke a czimállomás­hoz intézett táviratában a gyorsárúként feladást tévesnek jelentette ki. A felperes azon az alapon, hogy ő az árút teherárúként akarta feladni, a fuvartöbbletet követeli, felhozván Írásbeli felebbezésében azt is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents