Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. IX. kötet 1904-1905 (Budapest, 1906)

Kolozsvári kir. ítélőtábla. 467 lehet, mert e szerződés létrejöttekor az 1884: XVII. t.-cz. s ezzel hatályon kívül helyezett 1872: VIII. t.-cz. intézkedései nem léteztek s e törvények visszaható erővel nem birnak, tehát Kolozsvár város törvényhatósága a képviseletre jogosult szervei által törvényes hatáskörében a város polgárait kötelezőleg terhelhette s az említett szerződés 36. pontja ez okból minden egyes polgárral szemben hatályos. A tény azonban az, hogy az iratokhoz csatolt s nem kifogásolt szerződés 1869. évi ápiilis hó 28-án — 1871. évi január hó 1-től kezdődőleg — 30 évi időtartamra volt megkötve s ebbe a szerződésbe akkor a 36. czikk rendelkezései joghatályosan fölvehetők voltak, azonban a jelzett szerződéssel kikötött 30 évi időtartam a szerződő felek között 1890. évi augusztus 14-én létrejött pótszerződés 2. pontja szerint már 1890. év végével lejártnak tekintetett s nyilváníttatott s a most érintett pótszerződés értelmében az 1869. évi április hó 28-án kelt szerződés 1891 január hó 1-től kezdődőleg újabb 30 évre, azaz 1921 január hó l-ig terjedőleg módosításokkal meghosszabbíttatott. E megállapodás azonban már oly időben történt, a mikor az 1884: XVII. t.-cz. intézkedései nem voltak figyelmen kívül hagyhatók és döntő fontossággal bir az a nem vitás tény, hogy felperes a légszesz bevezetésére szolgáló berendezést 1903. évben, vagyis oly időben készíttette, a midőn az 1869. évi április hó 28-án kelt szerződéssel megállapított 30 éves időtartam is lejárt volt. Figyelemmel már most arra, hogy az 1884: XVII. t.-cz. 10. §-a értelmében a légszeszvilágításhoz szükséges berendezésekkel való foglalkozás nem tartozik az engedélyhez kötött és számszerűleg korlátozható iparágakhoz, tehát ezt az iparágat az 1884: XVII. t.-cz. 1. §-a értelmében a magyar korona országai területén az arra jogosított egyének az ipartörvény korlátai közt szabadon gyakorolhatják, figyelemmel arra, hogy a már többször említett s 1890 augusztus hó 14-én megújított szerződés 36. §-ának ama rendelkezése, mely szerint «akár köz-, akár magánhelyiségben csakis az alperes munkásai által és a tőle alkalmazott készülékkel lehet és szabad a légszeszvilágítást beállítani és berendezni*), az ipartörvény 4. §-a rendelkezéseivel ellentétben áll, tehát az Optkv. 878. §-a értelmében, mint tilos kikötés : érvényes szerződés tárgya nem lehet: a kir. Ítélőtábla kimondandónak találta, hogy az 1890. évi augusztus hó 14-én Kolozsvár sz. kir. város és alperes: kolozsvári erőátviteli és világítási részvénytársaság között létrejött pótszerződéssel megújított előbbi szerző30*