Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet 1903-1904 (Budapest, 1905)
72 Budapesti kir. ítélőtábla. díj egy részének visszatérítésére irányuló igényét, anyagi jogszabályt sem helytelenül nem alkalmazott, sem nem mellőzött. De nem sértett meg és nem alkalmazott helytelenül anyagi jogszabályt a felebbezési bíróság akkor sem, midőn kimondotta, hogy felperesnek nincs jogos igénye a kereset tárgyává tett kocsiálláspénz visszafizetésére sem; mert a felebbezési bíróság Ítéletének az a ténybeli megállapítása, hogy akkor, midőn E. R. a «pályaudvaron marad» rendelkezéssel érkezett árú átvételére a vasútnál jelentkezett, a czímzett részéről történt megbízatását a fuvarlevél másolatának felmutatásán kívül egyébként nem igazolta, felülvizsgálati panaszszal megtámadva szintén nem lévén: a felebbezési bíróság Ítéletének vonatkozó és a kir. Ítélőtábla által is elfogadott indokai értelmében a vasút az üzletszabályzat irányadó rendelkezéseinek megfelelően járt el, midőn az árúnak az állítólagos megbízott kezéhez kiadását megtagadta, következéskép a visszatéríteni kivánt kereseti álláspénz felmerültére közegeinek hibás eljárásával alperes okot nem szolgáltatott. A mi pedig felperesnek azt a panaszát illeti, hogy alperes javára per- és felebbezési költség viselésére eljárási szabály helytelen alkalmazásával köteleztetett, mivel alperest a perben nem kamarailag bejegyzett ügyvéd, mint a ki az 1874 : XXXIV. t.-cz. 1. §-a rendelkezésénél fogva feleknek perbeli képviseletére egyedül van hivatva, hanem az államvasutak közege képviselte, ez a panasz alaptalan azért, mert az e részben kifejlődött állandó birói gyakorlat szerint azok a munkálatok, melyeket az államvasutak jogügyi osztályának tagjai az államvasutak pereiben, mint a 7922/1885. számú igazságügyminiszteri rendelet értelmében az államvasutaknak perbeli képviseletére rendelt közegei kifejtenek, az ügyvédi munkálatokkal egy tekintet alá esvén: a felebbezési bíróság, midőn a pervesztes felperest az alperes javára az ennek érdekében kifejtett védelem munkálatainak fejében perköltség fizetésére kötelezte, a S. E. T. 109. §-ának azt a rendelkezését, mely a megtérítendő perköltség összegéhez az ügyvédi munkadíjak hozzászámítását rendeli, helytelenül nem alkalmazta. 41. Szakbizottsági eljárás kikötése. Az eljárás költségére a biztosítottól követelbetö előleg mértéke. Ha a szolgáltatás összegének megbatározása az egyik