Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet 1903-1904 (Budapest, 1905)

Budapesti kir. ítélőtábla. égalább 65 rzben adott el trágyát, s hogy őt a szerződés értelmé­ben minden egyes szerződésszegésért annyiszor amennyiszer 10—20 frtig terjedhető birság alkalmazása mellett 1950 K illeti, a melyet a hatáskör szempontjából 1000 K-ra szállított le, s a mely összeg részére jogérvényesen meg is Ítéltetett; addig felperes a jelen per­ben ugyanazon szerződésből folyóan, 1000 koronát azon az alapon kér megítélni, mert alperes nem 65, hanem kimutathatóan 99 izben adván el trágyát, alperes 99 esetben követett el szerződésszegést, ennek megfelelően tehát összesen 2970 K birság terheli, a miből leszámítva az előző perben megítélt 1000 koronát, további 1970 K jogos követelése van alperes ellen, a mit azonban 1000 K-ra szintén leszállít; kétségtelen tehát, hogy felperes már az előző perben eldöntés tárgyává tett jogviszonyból származtatja jelen per­beli követelését is, s felperesnek ujabb keresete nem más, mint az előző perben már érvényesített s ugyanazon alapon nyugvó köve­telésnek összegszerű felemelése, és tekintve, hogy, a mint a felebbe­zési bíróság is helyesen kiemelte, felperes az által, hogy az előző perben 1000 K-ra leszállított követelését legalább 65 esetben tör­tént trágyaeladás, tehát az egyes szerződésszegési eseteknek általa ismert megközelítő megjelölése alapján minden jogfentartás nélkül érvényesítette, és ekként a közte és alperes közt fenforgó egész jogviszonyt tette per tárgyává, és nem csupán részkövetelést érvé­nyesített, s általa csakis a hatáskör szempontjából leszállított s részére meg is itélt 1000 K is nem, miként felülvizsgálati kérelmé­ben állítja, csak 34 esetben felmerült trágyaeladás után a szerző­dés szerint megillető birság fejében, hanem az alperes által a trágyaeladás által elkövetett szerződésszegésből származtatott egész követelést kimerítően Ítéltetett meg a mintegy 65 esetben bizonyí­tott kötelességszegésért, s melyért felperes eredetileg 1950 koronát követelt, az 1000 K-át meghaladó többletről pedig a kereset leszállí­tásával lemondott, mindezeknél fogva a felebbezési bíróság helye­sen foglalta el azt a jogi álláspontot, hogy felperes az előző perben az alperes ellen ennek a trágya szerződésellenes eladásából szár­mazhatató összes igényét kimerítette, és ott jogerős Ítélettel érvé­nyesítette is, annál is inkább, mert meg sem állapítható, hogy a felperes által ezúttal érvényesíteni czélzott 99 szerződésszegési esetből melyek azok, a melyek már az előző per során érvényesí­tést nem nyertek volna; következéskép az előző perben már jelen igényének teljes mérve is itélt dologgá vált, a mely körülmény a

Next

/
Thumbnails
Contents