Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. III. kötet 1898-1899 (Budapest, 1900)

4. hasonló helyiség bérének megtérítését követelheti alperestől. Mint­hogy pedig a bíróság az 1893 : XVIII. t.-cz. 65. §-a értelmében a kár mennyiségét a körülmények figyelembe vételével legjobb belátása szerint állapíthatja meg, ha a felek által ajánlott bizonyítékok arra megnyugtató eredményt nem nyújtottak, ezért tekintetbe véve azt, hogy 2 írtért a székesfehérvári viszonyok szerint az ottani szállodá­ban is egy napra oly szoba, melyben felperes és alkalmazottai dol­gozhattak volna, kapható, felperes kárának összegéül, egy szoba bérének 2 frtot számítva, a 9 napra 18 frt volt megállapítandó. A perköltségre vonatkozó jogszabály megsértésére alapított panaszt is alappal bírónak kellett venni; mert az 1893 : XVIII. t.-cz. 110. §-a akként rendelkezik, hogy a mennyiben a fél részben nyertes, részben pedig vesztes, a perköltség kölcsönösen megszüntetendő, már pedig a felebbezési bíróság felperes túlzott kereseti követelésé­nek csakis kis részét a leszállítás ellenére találta megitélhetőnek, — ily körülmények mellett a perköltség és a felebbezési költség is ama törvény alapján megszüntethető. 3. A kereskedelmi könyvek bizonyító ereje. (1893 : XVIII. t.-cz. 64., 75. §§.; 1875: XXXVII. t.-cz. 31-36. §§.) (1898 június 24. 1898. I. G. 111. sz. a.) A kir. Ítélőtábla: A felebbezési bíróság ítéletét, a többek között azon az alapon támadja meg a felperes felülvizsgálattal, hogy a kereskedelmi könyvekkel való bizonyításra fennálló jogszabály meg­sértésével utasíttatott el a kereset egy részével a felebbezési bíró­ság által — és az ítélet elutasító részének megváltoztatását kérte. A felebbezési bíróság ítéletének indokaiból és ezzel összhangban a tárgyalási jkv. és mellékleteit képező okiratokból megállapítható, hogy a felebbezési bíróság a könyveknek bizonyító erőt nem tulaj­donított és azt nyomozta, szemlével és tanúvallomásokkal azt kívánta felderíteni, hogy az a fa-anyag, a mit felperes czég a B) alatti könyv­kivonat- és C) alatti naplókivonatban feltüntetett, az alperes által épített bérházba beépítve feltalálható-e és mily értéket képvisel. Megjegyeztetik, hogy a könyvvezetés szabálytalan volta és hitelt nem érdemlősége tekintetében alperes semmit sem bizonyított. Azonban a S.E. T. 64. §-nak az a rendelkezése, hogy valamely tény-

Next

/
Thumbnails
Contents