Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

alkalmazása mellett, tanúvallomások vagy okirati bizonyítékok alapján állapította meg a tényállást, hanem a perbeli adatok és bizonyítékok bizonyos csoportját csupán támogató, valószínűsítő adatokként mérlegelte valamelyik fél előadása, illetve vallomása mellett és a tényállást a valószínűsítés folytán esküre bocsátott félnek esküvel megerősített vallomása alapján állapította meg. A felülvizsgálati kérelemben kifejezetten nem mérlegekként felsorolt perbeli bizonyítékokból, adatokból és körülményekből pedig nem következik szükségszerűen az, hogy az alperesek tényállítása mellett vallott tanuk vallomása a valóságnak nem felel meg és hogy az alperesek eskü alatti vallomása valószínűsítettként nem fogadható el. Nevezetesen azt, hogy a fülbevalókra adott zálogkölcsön összegét az 1934. évben, a T. Zsigmond tanú vallomásában és az F. 3./. alatt csatolt jegyzékben közelebbről körülírt időpontokban, tehát az ajándékozásnak az alperesek részéről előadott időpontja utáni időben, az ott megjelölt összegekkel felemelték, az alperesek (23. sorszámú beadvány) azzal magyarázták, hogy a II. r. alperes hálából az ajándékért ki akarta segíteni nagyanyját akkori, nem vitásan szűkös helyzetében ós hogy az 1932 — 1936^ évek oly súlyosak voltak a magyar földbirtokosokra, hogy az alperesek ebben az időben nem is tudtak volna jelentékeny megújítási összegeket könnyű szerrel kifizetni. Ez a magyarázat sem a pör adataival, sem a köztapasztalattal és az okszerűséggel ellentétben nem áll. Tehát az említett vallomás ós jegyzék nem zárjaki azt, hogy az alperes eskü alatti vallomása a fellebbezési bíróság ítéletében tüzetesen mérlegelt bizonyítékokkal és adatokkal kellőképpen valószínűsítettriek elfogadható legyen^ Hasonló a helyzet az alperesek személyes előadásában és eskü alatti vallomásában foglalt nyilatkozatoknak egymással és a per egyéb adataival való állítólagos ellenkezésére nézve is. Az ugyanis, hogy J. Miklósné — vallomása szerint — nem emlékezett arra, hogy nővére, a II. rendű alperes az ajándékozást tartalmazó levelet neki megmutatta vagy hogy említést tett előtte az ajándékról, nem zárja ki azt, hogy a II. rendű alperes, amint ezt eskü alatt vallotta, szólt erről a leveléről — illetve az abban foglalt ajándékozásról — J. Miklósnénak. Az I. rendű alperesnek arra a személyes előadására, hogy 1934. év őszén szóba hozta az örökhagyó előtt a brilliáns fülbevaló ügyét, megmondván, hogy nincs értelme, hogy nagy összegű kamatot fizessen (6. sorsz. jegyzőkönyv), okszerű magyarázatot adnak az alperesek 23. sorszámú fellebbezési válasziratukban, amely szerint az I. rendű alperes a magas kiváltási összeg kifizetése előtt személyesen meg akart győződni a függők tekintetében özv. R. G. . . .-né végleges akaratáról. A felülvizsgálati kérelemben felhozott, az alperesek eskü alatti vallomása, illetve az I. rendű alperes személyes előadása és K. Gézáné tanú 11