Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVII. kötet (Budapest, 1933)

Perjogi Döntvénytár. 49 Indokok : A Ppé. 18. §-a a Pp. 425. §-ának azon a rendelkezésén, hogy a vesztes fél a nyertes fél költségének megtérítésében marasztalandó, vagyis hogy a nyertes félnek okozott perköltség az utóbbit illeti meg, egyáltalában nem változtatott, mert a Ppé. 18. §-ának utolsó bekezdése csak aképpen rendelkezik, hogy ezt a perköltséget, amennyiben az arra jogosított felet a marasztaláskor ügyvéd képviselte, ennek az ügyvédnek a kezéhez köteles a marasztalt fél fizetni; de sőt ez a rendelkezés egyenesen nyilvánvalóvá teszi a Pp. 425. §-ának érintetlenségét, mert hiszen abban az esetben, ha a marasztaláskor a perköltségre jogosítottat ügyvéd nem képviseli, semmiféle körülmény nem vonhatja el a jogosított féltől a perköltséget. És ezen nem változtatott, de nem is változtathatott a bírói gyakorlat sem, mert a Ppé. 18. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés nyomán csak az a gyakorlat alakult ki, hogy az ügyvéd a különben a Pp. 425. §-a értelmében a fél részére megítélt perköltséget nemcsak a fél, hanem a maga nevében is behajthatja, ámde az ítélkezési gyakorlat sem fejlődött odáig, hogy az ügyvéd a Ppé. 18. §-ának utolsó bekezdése értelmében a felet illető perköltségnek az ellenfél részéről történő biztosítását is nemcsak a fél, hanem a saját nevében is követelhesse, ennélfogva a felfolyamodással élő ügyvédnek biztosítási végrehajtás elrendelése iránti kérelme már ez okból is tökéletesen jogtalan. De jogtalan ez a kérelem érdemben is. Az 1881 : LX. tc. 224. § 1. bekezdése értelmében ugyanis készpénzkövetelés iránt indított perben hozott, feltétlenül marasztaló elsőbírósági ítélet alapján biztosítási végrehajtásnak volt helye, ha az alperes élt az ítélet ellen az ott meghatározott jogorvoslattal, amiből az következik, hogy miután eme törvényes rendelkezés értelmében biztosítási végrehajtásnak csak az alperes ellen volt helye, az egyedül perköltségben marasztalt felperes ellen pedig nem volt helye, a pervesztes felperes ellen megítélt perköltséget az idézett törvény nem tekintette biztosítható készpénzkövetelésnek. Minthogy pedig az 1881 : LX. tc. 224. §-ának helyébe lépett Ppé. 51. §-a annak rendelkezéséből kitűnőleg nem a hatályon kívül helyezett törvényben meghatározott készpénzbeli követelés fogalmi körén változtatott, hanem egyedül és kizárólag csak azoknak a határozatoknak körén, amelyekben foglalt marasztalási összegek erejéig biztosítási végrehajtásnak van helye ; és minthogy a Pp. 425. §-ának első bekezdése értelmében a nyertes fél költségének megtérítésében a vesztes felet maraszPerjogi Döntvénytár. XVII. 4