Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVII. kötet (Budapest, 1933)

34 Perjogi Döntvénytár. vagy részben jogerősen már elutasította, mert e § szerint a sértett a jogerős büntető ítéletben foglalt megállapításon túlmenő vagy elutasított magánjogi igényével a polgári bírósághoz fordulhat, amely ez igény felett önállóan határoz. Különben sem tekintette a törvényhozó a bűnvádi perrendtartás feladatául annak a kérdésnek általánosságban való szabályozását, hogy a polgári bíróság köteles-e a büntetőbíróság ítéletéhez alkalmazkodni. Világosan kitűnik ez a Bp. javaslatának 5. és 6. §-aihoz kapcsolt miniszteri indokolásból, amely a következő kijelentést tartalmazza : ((Természetesen a polgári perrendtartásba fog tartozni annak meghatározása, hogy a magánjogi igény a polgári bíróság előtt minő feltételek alatt érvényesíthető, és hogy mily viszonyban, illetőleg minő összefüggésben van az a bűnvádi eljárással)). De e nélkül sem lehet kétség aziránt, hogy a tárgyalt anyag a polgári perjog körébe tartozik. Polgári eljárási jogunk rendelkezéseiben kell tehát választ keresni arra a kérdésre, hogy a büntetőbíróság ítélete a büntetéssel sújtott cselekményre alapított magánjogi igény felett ítélkező polgári bíróságra kötelező-e. A polgári törvénykezési eljárásról szóló 1868 : LIV- tc. 9. §-a ebben a vonatkozásban akkép rendelkezett, hogy : «jogügyek, amelyeknek eldöntése a büntetőtörvények által tiltott cselekmény bebizonyításától és beszámításától függ, mindaddig folyamatba nem tétethetnek, amíg azok iránt a büntetőbíróság jogérvényesen nem határozott*. Ennek az eljárási szabálynak a hatálybanléte alatt nem lehetett kétséges, hogy a büntetőbíróságnak a bűnösséget kimondó jogerős ítéletét a polgári bíróság irányadónak köteles tekinteni. Az 1868 : LIV. tc.-nek most idézett 9. §-át a sommás eljárásról szóló 1893 : XVIII. tc. 44. §-a csupán a sommás eljárásban helyezte hatályon kívül, a rendes eljárásban ellenben továbbra is hatályban tartotta (215. §) és azt a Pp. életbelépéséig (1915. jan. 1.) más törvény sem érintette. Ebben az időszakban — 1907. évi március hó 27-én —keletkezett a kir. Kúriának a Polgárijogi Határozatok Tárába 198. szám alatt fölvett 4217/P. 1906. számú döntése, amely határozat a rendes eljárásban hozatván, az akkori jogi helyzetnek annyival inkább megfelelt, mert a büntetőbíróság ítéletének irányadó voltát egyes időközben megalkotott törvények bizonyos bűncselekményekre nézve külön is megállapították (1874: XVI., 1874: XXII., 1883 : XXV. tcikkek). Ami mármost az időközben hatályba lépett 1911 :1. tc. (Pp.), valamint az 1912 : LIV. tc. (Ppé.) rendelkezéseit illeti, ezek közül az eldöntendő kérdés szempontjából a Pp. 234. §-ának —