Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XV. kötet (Budapest, 1931)
Perjogi Döntvénytár. 21 kozó intézkedéseit a Bérmegállapításról szóló fejezetben szabályozza. Noha úgy ez a körülmény, mint az is, hogy a központi fűtés díjának megállapítására vonatkozó bírói eljárás tárgya szintén sürgős, arra utal, hogy ezt az eljárást is a lehető legnagyobb gyorsasággal kell lefolytatni, amire a bérmegállapításra e rendelet V. részében szabályozott perenkívüli út a pernél alkalmasabb, a kir. Kúriának mégis arra az álláspontra kellett helyezkednie, hogy a központi fűtési díj megállapítására vonatkozó kereset peres úton érvényesíthető. Ugyanis úgy az 5200/1926. MEE. 10. §-a, mint az azt módosító 6320/1926. MEE. 1. §-a ismételten is akként intézkedik, hogy a központi fűtés díjának megállapítása az érdekelt bérlők perbevonásával intézendő el. Ebből a határozott intézkedésből folyik, hogy a lakásrendeletek a központi fűtés díjának megállapítását nem a perenkívüli, hanem a peres megállapítás út jára terelték. Ezek szerint a kir. Kúriának a felülvizsgálati kérelem érdemével kellett foglalkoznia. II. Alapos a felperesek ama felülvizsgálati panasza, amely szerint a fellebbezési bíróság a Pp. 130. §-ának helytelen értelmezésével utasította el őket abból az okból, mert a jelen keresetre szükség nem volt és mert a felperesek a kereset indításakor, ha egyáltalán valamit, már az elmaradt magasabb fűtési díj teljesítését, követelhették volna. Ugyanis a Pp. 130. §-nak az a rendelkezése, amely szerint megállapítási per csak akkor indítható, ha a megállapítás a felperes jogállapotának biztosítására az alperessel szemben szükségesnek mutatkozik, nem alkalmazható ott, ahol törvény vagy törvényerejű egyéb jogszabály a felperest feltétlenül, minden további bizonyítás szükségessége nélkül jogosítja fel arra, hogy a megállapítási pert folyamatba tehesse. Minthogy pedig a jelen esetre alkalmazandó 6320/1920. MEE. 1. §-a a felpereseknek a központi fűtési díj megállapítására e megállapítás szükségességének további bizonyítása nélkül is módot ad, a fellebbezési bíróság az eljárási joggal ellentétben utasította el a keresetet azért, mert e megállapítási per szükségességét fennforogni nem látta. Ugyanebből az okból nem irányadó a jelen esetben az sem, hogy a felperesek keresetükben nem az 1926/27-i fűtési időszak magasabb fűtési díjának megfizetését, hanem csupán annak bírói megállapítását kérték annak dacára is, hogy a kereset beadásakor a fűtési díj lejáratának ideje már elmúlt volt. III. Azonban a fellebbezési bíróság elutasító döntése ennek dacára is megáll, miért is a felperesek felülvizsgálati kérelmét el kellett utasítani.