Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XII. kötet (Budapest, 1928)

Perjogi Döntvénytár. 26 fogadhatta el, mert: a lakásrendeletek a bérleli jogviszonyt — a háború és a bekövetkezeti összeomlás folytán beállóit gazdasági és társadalmi helyzet kényszerítő hatása folytán — a rendes magánjogi szabályoktól eltérve — a bérbeadó tulajdonjogának és a felek szerződéskötési szabadságának korlátozásával rendezik és az 1924: IV. tc.-nek a lakásügyekre vonatkozó szabályai hasonló szempot alá esnek. Ebből kifolyólag az állam életében rendes viszonyok között alkotott törvények és törvényes rendeleteknek hatályára és azok értelmezésére vonatkozó általános jogi szempontok, a lakásügyekre vonatkozó törvény és rendeleteket illetőleg nem mindenben nyerhetnek alkalmazást. Különösen abban a kérdésben, vájjon vitás esetben a szóban levő törvény és a lakásrendeletek alkalmazandók-e vagy sem, a törvény, illetve rendelet szoros és szigorú értelmezésének van helye és a törvény vagy rendelet intézkedéseitől csak annyiban lehet eltérni, amennyiben azt a rendelet vagy törvény kifejezetten megengedi. Amikor tehát a 3333/924. M. E. számú lakásrendelet ((Hatáskör és illetékesség)) című 72. §-ában, a bérmegállapítási ügyekben felmerülő vitás kérdések elintézését a kir. járásbíróság hatáskörébe utalja és egyúttal a bérmegállapításra vonatkozó jogszabályokat megállapítja, abból kell kiindulni, hogy ellenkező rendelkezés hiányában az ily jogviták a rendes bírói eljárás keretéből ki vannak rekesztve ; a lakásrendelet különleges jogi természetéből azonban az is következik, hogy abban a kérdésben, vájjon a lakásrendeletek értelmében és azok alapján már elbírált ügy nem tartozik-e rendes bírói útra — a lakásrendeletek alapján hozott határozatokat felül kell bírálni: mert oly ügy, melyre a lakásrendelet hatálya ki nem terjed, a rendes bírói úton érvényesíthető — és ennek nem lehel jogi akadálya az, hogy az ügy a lakásrendeletek alapján az olt megjelölt úton és módon már elbíráltatott. A fennforgó esetben azonban a vitás kérdés a L. R. alapján és annak értelmében volt eldöntendő. Az 1924: IV. tc.-nek a bérmegállapításra vonatkozó szabályainak és ezzel kapcsolatban a L. R. alkalmazhatóságának nem állja útját az idézett szerződés 5. pontja, mert a törvény abban a kérdésben, hogy lakások és üzlethelyiségek után mily bért kell fizetni, parancsolólag rendelkezik és megmondja azt is, hogy mely esetben nem alkalmazható a törvény. A törvényben pedig oly rendelkezés nincs, mely annak alkalmazhatóságát az esetre kizárná, ha a felek a törvény életbeléptelése elolt abban állapodtak meg, hogy a bért sem törvény, sem más hatósági intézkedés nem emelheti.