Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XI. kötet (Budapest, 1927)
Perjogi Döntvénytár. 51 zolási kérelemnek a Pp. 376. §-ának második bekezdése értelmében nincs helye: ennélfogva az igazolás kérdésében minden további intézkedés tárgytalan. 71. Az a fél, aki a fellebbezési bíróság ítéletét törvényes időn belül felülvizsgálati kérelemmel megtámadta, igénybe vette és ki is merítette a Pp. szerint rendelkezésére állott jogorvoslatot, miből okszerűen következik, hogy ő a másik fél felülvizsgálati kérelméhez már nem csatlakozhatik. (Kúria 1924 dec, 18. P. Uh 140/1924. sz.) = V. ö. Perj. Dtár IX. 39., 114. sz. és jegyzet. 72. A bizonyítékok szabad mérlegelésének elvéből folyik, hogy a bíróság a tanúvallomásokat egyes részeikben önállóan is mérlegelheti, minélfogva az a körülmény, hogy a bíróság a tanú vallomását valamely részében aggályosnak találta, nem állhatja útját annak, hogy az illető tanú vallomása egyéb részeiben bizonyítékul elfogadtassék. (Kúria 1924 dec. 19. P. I. 610/1924. sz.) 73. Az, hogy az alapperbeli ítélet meghozatala után a törvényhozás a korona értékcsökkenéséből eredő kárnak lehetőség szerinti elhárítása, a kár megosztása, illetve annak melyik fél által leendő viselése tárgyában egyes esetekre nézve tételesen intézkedett, továbbá az a körülmény, hogy a bíróságok az eset körülményei szerint az adóst a korona értékcsökkenéséből származó kárnak megszüntetése okából a hitelezővel szemben a pénzérték különbözetének megfizetésére kötelezik, perújítás alapjául nem szolgálhat. ^u ^ 4 p y 5303/1924 sz) A kir. Kúria: Alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A fellebbezési bíróság ítéletét a perújítással élő hatodrendű alperes elsősorban azon az alapon támadja meg, 4*