Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XI. kötet (Budapest, 1927)
RENDSZERES TARTALOMMUTATÓ. (Az első hasábban foglalt szám a jelen kötetben közölt határozat sorszámát jelöli meg.) Polgári perút, megelőző eljárás és külön eljárás. Lap 13. Kiviteli illeték szedéséből, mint közjogi viszonyból felmerülő vitás kérdés akkor is a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, ha a kereset tartozatlan fizetés visszatérítésére irányul és az igény jogosságát a komány nemcsak elismerte, hanem a fővárost a visszatérítésre utasította is 6 15. II. A trianoni békeszerződés III—V. és VII. címei alá eső kérdésekben e szerződés 239., 240. cikkei az illetékes magyar bíróságok ítélkezésének lehetőségét ki nem zárják s így az említett címek alá tartozó kérdésekben a vegyes döntőbíróságnak a békeszeosődésben megállapított hatásköre nem kizárólagos 25. I. Katonai beszállásolásból eredő magánjogi kárkövetelések bírói útra tartoznak .s 2i 26. Az 1914 : XVII. tc. 55. §-ából következik, hogy a vasúti alkalmazott csak a szabálytalan felmondásból, illetve a létszámból szabálytalanul történt törlésből származó magánjogi igényeit érvényesítheti a törvény rendes útján: ellenben a szolgálati viszony fennállása alatt abból eredő minden más igény egyedül az 1914 : XVII. tc. 13. §-ában és a szolgálati szabályzat 6. és 20. §-aiban körülírt szolgálati panaszúton érvényesítendő 2 47. Nem csupán az alkalmazott kártérítési igénye tartozik a munkásbiztosító bíróság hatáskörébe, hanem az a kártérítési igény is, amelyet az elhalt alkalmazott hátramaradt hozzátartozója indít 3 54. Az 1907 : XIX. tc. 82. §-ában előírt megelőző büntető eljárás nem vonatkozik azokra a magán-gőzvasúti alkalmazottakra, akik nem tartoznak az 1907 : XIX. tc. értelmében biztosítási kötelezettség alá eső vasúti alkalmazottak közé s a vaspálya üzeménél balesetet szenvednek. Ezek kártérítési igényüket a vaspályavállalat ellen az 1874 : XVIII. tc. alapján s ennek 7. §-a értelmében a rendes bíróság előtt jogosítottak érvényesíteni 4 89. A jogalapjára és természetére nem vitás lelkészi javadalom érvényesítése, a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint, a szolgáltatás közjogi jellege miatt közigazgatási útra, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik 6