Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. X. kötet (Budapest, 1926)

14 Perjogi Döntvénytár. A felperes keresete első felemelésének okául ugyanis az idő­közben bekövetkezett áremelkedést hozta fel, ezt pedig kétségtele­nül a pénz értékének időközben bekövetkezett csökkenése idézte elő s ugyanez a körülmény szolgált indokául a csatlakozási kére­lemben vagylagosan előterjesztett, a teljesítés idejekor valóságos egyenérték megfizetésére irányuló kérelmének is. Itt tehát valori­záció valorizációjáról azért nem lehet szó, mert a kérelmek ilyen felemelése folytán a felperes követelésének belső értéke nem válto­zott. Mivel pedig a felperes csak ebben az esetben jut kárának megtérítéséhez, ha vagy természetben kapja meg az őt a szerződés értelmében megillető cséplési jutalékot, vagy ennek teljesítése­kori egyenértékét, az alperesek pedig a szerződéstől való jogtalan elállásuk következményeképen kötelesek viselni mindazokat a hát­rányokat, amelyek a per folyamán bekövetkezett értékeltolódás folytán beállottak s ezért az anyagi jog szabályaiba ütközik a fel­lebbezési bíróságnak sérelmezett döntése : a kir. Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmének helyet adott, követelésének alapját a rendelkező rész értelmében megállapította, mivel azonban a fel­lebbezési bíróság ítélete nem tartalmaz ténymegállapítást arra nézve, hogy a meg nem támadottan 69,840 kilogrammban megállapított alperesi terménymennyiségnek a felperest megillető 4%-os cséplő­rész 2793 kilogrammnyi mennyiségét minő üzemköltség terheli, amennyiben a feleknek ennek mennyiségét 20%-ban meghatározó egyező előadása nyilván csak a termények akkori egyenértékének megállapítására vonatkozott, ennek az üzemköltségnek megállapí­tása hiányában pedig az ügy ehelyütt eldöntésre nem alkalmas :• az ügyet a Pp. 506. §-a érteimében a jelzett irányban való további tárgyalás és az ezúttal a Pp. 543. §-a értelmében csak megálla­pított felülvizsgálati eljárási költség viselésének kérdésére is kiter­jedő új határozat hozatala végett a fellebbezési bírósághoz vissza­utasította. = V. ö. Perjogi Dtár IX. 477. sz. és jzt, VII. %, 68. sz. 20. Keresetváltoztatás forog fenn, ha a felperes előbb a szerződés hatálytalanítását és az eredeti álla­pot visszaállítását, utóbb pedig a szerződés teljesí­tését és a szerződésellenes teljesítés miatti kártérí­tést követeli. : , (Kúria 1924 nov. 25. P. VII. 5166. sz.) = V. ö. Hiteljogi Dtár X. 144., XI. 42., 137., XIII. 48. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents