Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VIII. kötet (Budapest, 1924)
102 Perjogi Döntvénytár. értelmében figyelembe nem jöhettek; a kir. Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét alaptalannak találta. Az alperes ugyanis azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel adott helyt a felperes keresetének és szüntette meg a végrehajtást; hololt az alperessel szemben az alsófokú ítéleteket megváltoztató harmadbírósági ítélet hatálya csak az 4922. évi ápr. 28-án történt kézbesítésekor kezdődölt, de a végrehajtás már amúgy is megszűnt; mert annak megszüntetését az alperes még 1922. évi május 7-én beadott kérvényével maga szorgalmazta. Panasz tárgyává teszi továbbá azt is, hogy a fellebbezési bíróság a költségeket kölcsönösen megszüntette, jóllehet a költségek viselésére az alaptalanul perlekedő felperes lett volna kötelezendő. Ezek a panaszok sikerre nem vezethettek. A meg nem támadott tényállás szerint ugyanis az alperes felperes ellen két egybehangzó marasztaló ítélet alapján kielégítési végrehajtást kért, amely javára el is rendeltetett. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a harmadfokú bíróság azonban 1922 márc. 18-án kelt ítéletével a végrehajtás alapjául szolgáló alsóbírósági ítéletek megváltoztatása mellett az itteni alperesi keresetével elutasította. E tényállásból nyilvánvaló, hogy alperesnek az alsóbírósági ítéletek alapján nyert végrehajtási joga is elényeszett és midőn alperes ennek ellenére utóbb, vagyis 1922 márc. 28-án az elrendelt végrehajtást foganatosította; felperes a végrehajtás megszüntetését a Ppé. 39. §-a alapján per útján jogosan kérhette, és a Ppé. 38. §-ban megjelölt perenkívüli eljárást mellőzhette; mert ez az eljárás nem a végrehajtás . megszüntetését, hanem annak felfüggesztését vagy kisebb terjedelemre szorítását célozza. A fellebbezési bíróság tehát jogszabálysértés nélkül döntött, midőn a felperes keresetének helyt adva a végrehajtást megszüntette azon az alapon, hogy az alperes végrehajtási joga elenyészett. Az alperes állal felhozott az a körülmény, amely szerint a harmadfokú ítélet részére csak 1922 ápr. 28-án kézbesíttetvén, annak hatálya reá nézve csak ekkor kezdődhetett, mi jelentőséggel sem bír, mert ez a körülmény a perbe vitt jog érvényesíthetését, illetve annak a megtámadott ítélet rendelkezése szerint történt megítélését nem akadályozhatta. Ami alperesnek a költség viselését tárgyazó rendelkezés ellen irányuló támadását illeti, a kir. Kúria ezt helytállónak nem találta, mert mint pervesztes fél a költségek kölcsönös megszüntetése miatt jogosan nem panaszkodhatik.
