Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VI. kötet (Budapest, 1922)

Perjogi Döntvénytár. után követték el, anélkül azonban, hogy a csapatok a gyakorlat helyéről már bevonullak és a gyakor­latozó csapatok feloszlattak volna. (Kúria 1920 nov. 23. P. VI. 1840. sz.) A kir. Kúria: Alperes felülvizsgálati kérelme folytán a fel­lebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja, és ezért a pert hivatal­ból megszünteti. Indokok: A fellebbezési bíróságnak ehelyütt irányadó ítéleti ténymegállapítása szerint a katonák a kereseti kárt csapatgya­korlatok alkalmával, a gyakorlat lefuvása után követték el: az azonban, hogy a csapatok a gyakorlat helyéről már bevonultak és a gyakorlatozó csapatok feloszlattak volna, peres felek részé­ről nem is állíttatott. Eszerint nem szenved kétséget, hogy a kár a még mindig katonai formációba tartozott katonák részéről, bár ugyan nem a szorosabb értelemben vett gyakorlatozás közben, de a csapat­gyakorlatok alkalmával követtetett el. Minthogy pedig az 1895: XXXIX. tc. 13. §-a a csapatgya­korlatok alkalmával okozott kár megtérítésére nézve, amennyiben az érdekeltek között ez iránt egyezség létre nem jöhet, akként intézkedik, hogy afelett a közigazgatási hatóságok határoznak: kövelkezésképen a jelen vitás jogviszony eldöntése a felhívott törvény rendelkezésénél fogva a polgári bíróság előtt nem érvé­nyesíthető ; annál kevésbé, mert a hatáskört szabályozó ez a tör­vény ama rendelkezésének, hogy a kár csapatgyakorlatok alkal­mával követtessék el, a dolog természeténél fogva csak az az ér­telem tulajdonítható, hogy a katonai csapat formációba vezérelve gyakorlatozás céljából tartózkodjék a kijelölt telepen, és hogy a károkozás idejében az ekként kivezényelt csapat a formáció fel­oszlatása nélkül a gyakorlat helyéről még el nem távozott volt, A kifejtetteknél fogva a kereset érvényesítése a polgári per­útra egyáltalán nem tartozván, a Pp. 180. §. 1. pontjában és annak utolsó bekezdésében foglaltakhoz képest ezt a pergátló körülményt a Pp. 540. §-a alapján hivatalból figyelembe venni és ennek folytán a fellebbezési bíróság ítéletének a megváltoz­tatásával ezt a pert megszüntetni kellett. = V. ö. Perj. Dtár I. 405., IV. 147., V. 46. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents